iustitia.bg 
Dunaharaszti polgármestere a Facebookon reagált cikkünkre, amiben megírtuk, hogy hathavi illetményének megfelelő, bruttó 12 milliós év végi jutalmat kapott a helyi képviselő-testülettől.
Szalay László a dunaharaszti lakosoknak címzett posztjában azt írta, a cikkben feltüntetett jutalomból 2 millió forintot az Önkéntes Összefogás Egyesület Dunaharasztinak, 1 millió forintot pedig a Dunaharaszti Családsegítő Szolgálatnak utalt át. Azt írta, „körülbelül a jutalom felét” ajánlotta fel jótékony célra. A bruttó 12 milliós jutalma nettó értéke adókedvezményektől függően nagyjából 7,5-8,5 millió forint lehet.
Szalay László az utalásokat screenshotokkal bizonyította, a képek alapján mindkét összeget december 16-án, egy nappal a jutalom odaítélése után utalta el.
A politikus azt írta, hogy a jótékony felajánlásait „nem önös érdek vezényli”, ezért azokat általában nem hozza nyilvánosságra. Az elmúlt évek során több dunaharaszti egyesületet és alapítványt is rendszeresen, hasonló módon támogatott. Azt írta:
„A kialakult helyzet és a megjelent információk miatt azonban szükségesnek éreztem, hogy mindezt nyilvánosan tisztázzam, és Önöket korrekt módon tájékoztassam.”

A jutalom odaítéléséről szóló nyílt szavazáson a polgármester nem szavazott, a többiek viszont egyhangúlag támogatták a javaslatot. A döntést a Lokálpatrióták Dunaharasztiért Egyesület hét képviselője mellett két fideszes, egy DK-s és egy független képviselő szavazta meg.
Bár a képviselő-testületi ülés december 15-én volt, az ülés jegyzőkönyvét és a meghozott határozatokat még nem töltötték fel a város honlapjára. Az ülésről cikkben beszámoló helyi hírportál, a dunaharaszti.hu pedig csak annyit írt a jutalomról, hogy „határoztak a polgármester jutalmazásáról”. A pontos összeget nem említették.
Szalay László 2002 óta vezeti a 23 ezer fős Pest megyei várost. Az első két győzelmekor még az MSZP és az SZDSZ is támogatta, 2010 óta viszont civil szervezetek támogatásával vagy független jelöltként indult a polgármester-választásokon. A 2024-es választáson 77 százalékos eredménnyel nyert. A Fidesz utoljára 2010-ben indított ellene polgármester-jelöltet.
Szalay László az elmúlt években többször fotózkodott a térség fideszes parlamenti képviselőjével, Pánczél Károllyal. A politikussal kerékpársávot, kormányablakot és Coca-Cola-gyártósort is adtak át közösen. Utóbbi eseményen Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter is részt vett.
Cikkünk után Dunaharaszti polgármestere screenshotokat posztolt arról, hogy a bruttó 12 milliós jutalma egy részét jótékony célra ajánlotta fel 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2026-01-05 19:16:12 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





