iustitia.bg –A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a tűzifa kiszállítása folytatódott a rászorulóknak, pénteken 326-an részesültek ilyen támogatásban. A tűzifa szállítás előtti feldarabolását 173 tűzoltó végezte, majd 475 katona, rendőr és polgárőr 108 járművel juttatta el a rászorulóknak.
Az ingatlanonként kiszállított 1-1 köbméter fa rakodásában Nyíregyházán fogvatartottak is részt vettek
– tették hozzá, jelezve: a tüzelőszállítást a hétvégén is folytatják.
Elzárt település nincs az országban, ahogyan útlezárás és súlykorlátozás sincs érvényben. A tűzoltókat a téli időjárással kapcsolatban 80 helyszínre, közlekedési balesetekhez és épületkárokhoz riasztották.
Kecskeméten egy családi ház tetőszerkezete a hó miatt megrogyott, a ház lakhatatlanná vált. Az ott élő 3 embert az önkormányzat helyezte el. Nagykőrösön is beomlott egy családi ház teteje, a ház lakhatatlanná vált, az ott lakó ember rokonokhoz ment.
Jánoshalmán egy családi ház felázott, részben összedőlt, lakhatatlanná vált, egy lakóját rokonoknál helyezték el. Szolnokon egy nagytestű kutya a jeges Zagyvába esett, a tűzoltók mentették ki
– sorolták.
A rendőrséget 176 közlekedési balesethez riasztották, melyből 21 járt személyi sérüléssel, míg halálos baleset nem történt. A rendőrök a polgárőrséggel közösen 2303 elszigetelten, egyedül élő embert látogattak meg és 106 esetben nyújtottak számukra segítséget.
További 741 esetben tó- és folyópartokon ellenőrizték a jégen tartózkodás szabályainak betartását, eközben 3 embert kellett figyelmeztetniük – olvasható a közleményben.
Közölték:
pénteken a mentőszolgálat 4176 esethez vonult és 18 településen, illetve Budapest XII. kerületének egyes részein, összesen 11 859 fogyasztónál akadozott az áramellátás. A szolgáltatás helyreállítása szombat reggel Felsőtárkányban 20 fogyasztónál volt folyamatban.
Ugyancsak akadozott az ivóvízellátás 41 településen és a XII. kerületben, összesen 7508 fogyasztónál. A hibaelhárítás 3 fogyasztási helyen van folyamatban, amely 402 háztartást érint. A hulladékszállításban 26 településen volt járatkimaradás. Az elmaradások főként a szelektív és zöldhulladék-szállítást érintik.
A kórházakban a betegellátás folyamatos és zavartalan. A betegforgalom a megszokotthoz képest 20 százalékkal emelkedett. Műtétek elhalasztására sehol nem volt szükség.
A közúthálózaton lezárást igénylő esemény nem történt, a hókotráson és síkosságmentesítésen 37 munkagép dolgozott, utóbbi munkához 63 572 tonna útszóró só és 2 221 340 liter kalcium-klorid oldat áll rendelkezésre.
A vasútvonalakon nincsenek fennakadások, csupán kisebb késések fordulhatnak elő. Busszal minden település elérhető az országban, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Veszprém vármegyében néhány megállóhelyet még érintenek a buszok, ezek listája elérhető az https://www.utinform.hu/ oldalon.
Jelezték: pénteken Kállón, a helyi busz az út menti árokba csúszott. A buszon utas nem tartózkodott.
Közlésük alapján a légi közlekedés zavartalan. A Dunán továbbra sem közlekedhetnek kishajók, vízi sporteszközök és csónakok. A Tiszán teljes hajózási zárlat van érvényben. A jégtörő hajók továbbra is készenlétben állnak, eddig csak kikötőkben volt szükség bevetésükre.
A köznevelésben hétfőtől sehol nem tartanak rendkívüli szünetet, míg a szakképző intézmények közül egyben rendeltek el online oktatást.
Az operatív törzs arra is felhívta a figyelmet, hogy a várható hideg időjárásra tekintettel az autósok tegyenek a kocsiba takarót és kabátot, az üzemanyagtartályt ne hagyják kiürülni, azt tankolják tele, hogy elakadás esetén a segítség megérkezéséig tudják fűteni a járművet.
Emellett, aki teheti, a -15, -20 fokos hidegben kerülje a kint tartózkodást – hangsúlyozták, kiemelve, hogy a szociális intézmények egész nap fogadják a rászorulókat, senkinek nem kell ilyen hidegben az utcán tartózkodnia. Aki bajba került embert lát, hívja a 112-es segélyhívószámot – írták.
Borítókép: Gárdony, 2026. január 17. A drónnal készült felvételen emberek a befagyott Velencei-tavon Gárdonynál 2026. január 16-án. MTI/Vasvári Tamás
Hideg idő – Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2026-01-17 18:27:23 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





