iustitia.bg –Az Otthon Start program hatására 2025 végére látványosan átalakult a hazai ingatlanpiac életkori szerkezete: mind országosan, mind Budapesten a fiatalabb, 20-30 és 30-40 év közötti vevők kerültek meghatározó pozícióba – közölte saját adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
A közlemény idézte Szegő Pétert, a Duna House vezető elemzőjét, aki elmondta 2025 egyértelműen a fiatal lakásvásárlók éve: a 20-40 éves korosztály adja a lakásvásárlások motorját. Az országos adatok alapján a fiatalabb korosztályok látványosan nagyobb alapterületű otthonokat vásárolnak, mint korábban, és mindeközben átlagosan egyre magasabb költési szint is jellemzi őket.
Vidéken a 30-40 éves korosztály adta a vevők 29 százalékát, ezzel a legnagyobb vásárlói csoporttá vált, míg a 20-30 évesek 19 százalékos aránnyal a második legaktívabb fiatal rétegként jelentek meg a piacon. Ráadásul a 30-40 évesek nemcsak a legaktívabbak, de a legmagasabb, 58 millió forintot meghaladó átlagos költési értékkel is rendelkeznek. A megvásárolt ingatlanok átlagos mérete szintén ebben a korcsoportban a legmagasabb (96 négyzetméter), ami hosszú távra tervező, stabil otthonteremtő magatartásra utal – mutatott rá közleményében a Duna House.
Kitértek a 20-30 éves korosztályra is, akik átlagosan 38,6 millió forintot fordítanak lakásvásárlásra. A Duna House szerint érdekesség, hogy a 20-30 évesek átlagosan 85 négyzetméteres alapterületet választanak, ami jelentősen meghaladja a korábbi évek belépő szintű garzonpreferenciáit. A fiatalok célzott és nagyobb léptékű vásárlásai így a teljes keresleti szerkezetet érezhetően eltolják.
Kiemelték, hogy
Budapesten még élesebben rajzolódik ki a generációváltás: a 30-40 év közöttiek adták a vásárlók 32 százalékát, ezzel messze a legnagyobb budapesti korcsoportot alkották, míg a 20-30 évesek 19 százalékos részesedéssel kerültek a második legaktívabb fiatal réteg pozíciójába.
Egyúttal jelezték, hogy a 20-30 éves korosztály aránya az utóbbi években átlagosan 8-12 százalékot tett ki. Még idén az első félévben is megmaradt 7-13 százalékos értéken és a koraőszi hónapokban ugrott meg az arány.
A budapesti adatok alapján arra is felhívták a figyelmet, hogy ugyan a 30-40 évesek nem a legmagasabb költési szinttel rendelkeznek – ez a korosztály átlagosan 73,3 millió forintot fordít lakásvásárlásra – de továbbra is domináns vevői réteg. A legtöbbet, átlagosan 78,5 millió, illetve 78,3 millió forintot lakásvásárlásra továbbra is a 40-50 és 50-60 éves korosztály tagjai költenek, de arányuk jóval alacsonyabb a fiatalabb generációkénál.
Mindez azt jelenti, hogy a vásárlói piacot már nem az idősebb, hagyományosan tőkeerősebb réteg súlya határozza meg, hanem az, hogy a 20-40 évesek nagy számban és kiszámítható kereslettel jelentek meg – tette hozzá Szegő Péter a Duna House közleményében.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Duna House: az Otthon Start program hatására 2025 végére az ingatlanpiacon a fiatalabb vevők kerültek meghatározó pozícióba 2025 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-11-25 10:47:20 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





