iustitia.bg –A Vácon élő és alkotó, ugyanakkor a szobi zeneiskolát is igazgató Bogányi Gergely zongoraművésznek igen erősen indult az új év: saját szerzeménye ősbemutatójával a Zeneakadémián, szóló koncertjével a MÜPA-ban, mindeközben pedig Kanadából is érkezett egy jó hír.

Jelesül az, hogy a zeneszerző zongoraművész tervezte futurisztikus instrumentum története tankönyvbe is bekerült az Óperenciás tengeren túli országban.
„Egy 6 éves kisfiú hozta haza az iskolai könyvtárból ezt a könyvet. Hatalmas öröm és büszkeség látni, hogy egy ottani szakmai kiadvány is elismeri a Bogányi-zongorát. Köszönjük, hogy inspirálhatjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt” – kommentálta saját közösségi médiás oldalán a tankönyvbe kerülést Bogányi Gergely.

Arról is hírt adott a zeneszerző, iskolaigazgató zongoraművész, hogy a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia november 11-én rendkívüli koncertet ad Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ez lesz az együttes első budapesti fellépése 1990 óta.
A műsoron George Enescu I. rapszódiája, Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenye Bogányi Gergely közreműködésével, valamint Johannes Brahms II. szimfóniája szerepel.
Az első rész ráadásaként egy új, Bogányi Gergely által komponált kantáta hangzik el, amelyet az Iunona Egyesület kezdeményezésére írt, a mintegy 10 perces mű szóló zongorára, bariton énekhangra és zenekarra készült, és várhatóan latin nyelven szólal meg.
A budapesti fellépést megelőzően a koncertet október 29-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában mutatják be a helyi közönségnek.
A Maros Megyei Tanács vezetői hangsúlyozták, hogy az esemény fontos mérföldkő a magyar–román kulturális kapcsolatokban, és szervesen illeszkedik a korábbi bécsi és berlini hangversenyekkel indult kulturális diplomáciai programsorozatba.
Forrás: 0627.hu/Ribáry Zoltán
Kanadában iskolai tankönyvben is helyet kapott a Bogányi zongora története 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2026-01-20 13:28:25 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





