iustitia.bg 
Egy ausztrál szenátor hatalmas felháborodást váltott ki, miután egy fekete burkában jelent meg a parlamentben, miközben a muszlim viselet betiltásáért kampányolt – írja a BBC. Pauline Hansont több szenátor is bírálta, egyikük pedig „nyílt rasszizmussal” is megvádolta. A szenátus ülését félbe kellett szakítani, mert Hanson nem volt hajlandó levenni a ruhadarabot.
A queenslandi szenátor, a bevándorlás-ellenes One Nation párt vezetője a hétfői ülésen egy olyan törvényjavaslatot akart benyújtani, ami betiltaná a teljes arcot elfedő ruhák viselését nyilvános helyeken. Miután a képviselők megakadályozták a törvényjavaslat beterjesztését, Hanson nem sokkal később fekete burkában tért vissza az ülésterembe. Az esetről pedig a saját Facebook oldalán is megosztott egy képet, amiben többek között azt írta, hogy:
„Ha nem akarják, hogy hordjam: tiltsák be a burkát.”
Ez már a második alkalom volt, hogy Hanson burkát viselt a parlamentben, az első esetről itt írtunk korábban. Állítása szerint most azért tette, hogy tiltakozzon amiatt, hogy a szenátus ismét elutasította a javaslatát.
„Ez egy rasszista szenátor, aki nyílt rasszizmust mutat”
– mondta Mehreen Faruqi, a Zöldek muszlim szenátora Új-Dél-Walesből.
Fatima Payman, Nyugat-Ausztrália független szenátora szégyenletesnek nevezte az akciót. Penny Wong külügyminiszter, aki a kormány vezetője a szenátusban, „tiszteletlennek” minősítette Hansont. „Mi olyan államokat képviselünk, ahol minden hitű és minden hátterű ember él. És ezt méltó módon kell tennünk” – mondta. Emellett hozzátette, hogy szerinte Hanson „méltatlan az ausztrál szenátus tagságára”, és indítványt nyújtott be a szenátor felfüggesztésére, amiért nem vette le a burkát. Az esetről az Instagramra is felkerült egy részlet:
Hanson korábban 2016-ban is erős bírálatokat kapott első szenátusi beszéde miatt, amiben azt állította, hogy Ausztráliát „elárasztják a muszlimok”. Ez a kijelentés a hírhedt 1996-os beszédét idézte, amiben pedig arról beszélt, hogy az országot „az ázsiaiak árasztják el”.
Egy szenátor burkás akciója okozott felháborodást az ausztrál parlamentben 2025 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-11-24 18:00:48 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





