iustitia.bg –Mivel a januári nyugdíjemelés óta magasabb lett az infláció, a különbözetet nyugdíjkiegészítés formájában kapják meg novemberben a nyugdíjasok, az átlagnyugdíj esetében 47 200 forintot – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Zsigó Róbert kifejtette: a 2010-es kormányváltáskor kötöttek egy megállapodást az idősekkel, hogy „amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig a nyugdíjak vásárlóértéke nem csökkenhet„. A mostani nyugdíjkiegészítést a novemberi nyugdíjakkal együtt szerdától utalják, illetve kézbesítik, decemberben pedig már az emelt nyugdíj érkezik azoknak, akik nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülnek. Ők mintegy 2,3 millióan vannak.

Januártól újabb nyugdíjemelés lesz, ezúttal 3,6 százalékos, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj is. A nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta 25 százalékkal emelkedett, a nyugdíjak összege pedig közel a duplájára nőtt, „minden eszközzel próbálunk segíteni az időseknek abban, hogy biztonságban, többek között anyagi biztonságban is éljenek” – fogalmazott az államtitkár.
Arról is beszélt, hogy a korábban megkapott 30 ezer forintos élelmiszerutalványt december 31-ig használhatják fel az idősek, eddig több mint 43 milliárd forint értékű utalványt váltottak be. További lépésként pedig megszületett a döntés arról, hogy lépésről lépésre bevezetik a 14. havi nyugdíjat is.

Zsigó Róbert kitért arra is, hogy az árrés korlátozása miatt az Országos Kereskedelmi Szövetség folyamatos vitában áll a kormánnyal, mert szerintük annak a legnagyobb vesztese a lakosság, miközben az elmúlt hónapokban csökkent az élelmiszerek ára.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy március 17-én 30 élelmiszer-kategóriában nagyjából ezer élelmiszerre vezették be az árrést érintő intézkedést, és a hétfői adatok szerint 846 élelmiszer ára lett olcsóbb átlagosan 20,3 százalékkal, de 295 olyan élelmiszer is van, aminek legalább 30 százalékkal csökkent az ára. Van olyan félzsíros tejföl, aminek 62 százalékkal vagy olyan natúr joghurt, aminek 56 százalékkal, a sertészsírnak 52 százalékkal csökkent az ára – sorolta.
Hozzátette, hogy a drogériai termékekre is bevezették az „árrésstopot” 424 termékre, ebből 414 lett olcsóbb átlagosan 27,6 százalékkal.
Eddig 3500 ellenőrzést végeztek a hatóságok, hogy kiderüljön, a kereskedők trükköznek-e ezekkel az árukkal, ezzel összefüggésben született az a döntés, hogy 14 termékkel – marhahúsokkal, sertésmájassal, sajttal, illetve zöldségekkel, gyümölcsökkel, továbbá bébiételekkel – kiegészítik a kört december elsejétől. Ezzel még többet segítenek az időseknek, a családosoknak, és még inkább meg tudják akadályozni azt, hogy a kereskedők ki tudják játszani ezt a szabályt
– jegyezte meg az államtitkár.
Zsigó Róbert a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában később arról is beszélt, hogy 2010 előtt, a baloldali kormányok alatt csökkent a nyugdíjak értéke, elvették a 13. havi nyugdíjat is. Most ismét veszély fenyegeti az intézkedéseket, mert az ellenzéki megszólalások szerint megszüntetnék a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat és ezzel a 14.-et is, valamint megadóztatnák a nyugdíjakat.
„Mi azon a véleményen vagyunk, hogy nyugdíjat nem elvenni és csökkenteni, hanem odaadni és emelni kell”, mert az idősek dolgoztak a közösségért az elmúlt évtizedekben, ezért egyrészt vigyáznunk kell arra, amit tőlük kaptunk, másrészt vigyáznunk kell rájuk is. A jövő évi költségvetésben is a legnagyobb tétel a nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra vonatkozik, 7700 milliárd forint van betervezve – jelezte a politikus.
Szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés 2025 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-11-11 16:35:29 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





