iustitia.bg 

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a Stonehenge ősi köveinél. A rendőrség által 8500 fősre becsült tömeg békésen, piknikhangulatban köszöntötte a napkeltét az év leghosszabb éjszakájának végén, dacolva a Wiltshire megyei kopár fennsíkon mindig fújó erős, fagyos széllel.
Az összegyűlteknek ezúttal szerencséjük volt, mivel ha vékony felhőzettől szűrve is, de halványan láthatták az előbukkanó napot. A korábbi években sokszor bizonyult ünneprontónak a borult égbolt.
A Londontól 123 kilométerre délnyugatra lévő ősi emlékmű helyszínén szombaton brit idő szerint 8:09 órakor kelt fel a nap, és nem egészen nyolc órával később, 16:02-kor lesz a napnyugta. A júniusi nyári napforduló a kedvezőbb időjárás miatt rendszerint népszerűbb, mint a téli: idén június 21-én 25 ezren köszöntötték a legrövidebb éjszaka végét Stonehenge köveinél.
A múlt árnyai

A téli és a nyári napforduló korántsem volt mindig békés fesztivál Stonehenge környékén. A rendszeres kultikus összejövetelek 1974 júniusában kezdődtek, amikor néhány százan a tiltás ellenére átmásztak a köveket akkor övező drótkerítésen, és többen közülük – a kitoloncolásukat elrendelő bírósági végzéssel is dacolva – hat hónapig, a téli napfordulóig a helyszínen maradtak.
Az 1980-as években rendszeresen zavargások robbantak ki a napforduló éjszakáin a tömeg és a rendőrök között. A legsúlyosabb összecsapás 1985-ben volt, amikor tucatnyian szenvedtek súlyos sérüléseket. A hatóságok akkor 15 évre teljesen betiltották a napfordulós szertartásokat, és 6,5 kilométeres tilalmi övezetet jelöltek ki az ősi történelmi emlék körül.
Napimádók (vagy nem)

Sokan azok közül, akik évről évre összegyűlnek a legalább ötezer évesnek gondolt, 20-25 tonnás kőtömbökből épített kultikus emlékműnél a napfordulók hajnalán, ezt abban a meggyőződésben teszik, hogy a koncentrikus sziklaköröket egy ősi napimádó szekta építette a téli és a nyári napforduló tiszteletére. A szakértők ezt a lehetőséget sem zárják ki, de az utóbbi évek kutatásai feltárták, hogy Stonehenge valószínűleg nem egyszeri építkezés eredménye, hanem évszázadokon át folyamatosan bővítették, és biztos, hogy hosszú időn át temetkezési helyszínül és zarándokhelyként is szolgált. A kultikus sziklakörök felépítésének pontos célja, időpontja és módja mindazonáltal ma sem ismert.
Az angol építészettörténeti örökséget kezelő szervezet, az English Heritage szakértői ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy Stonehenge építésében fontosabb volt a téli napforduló, mint a nyári, mert a neolit korszak jórészt mezőgazdaságból élő népessége a napfény és a meleg idő visszatértének reményét láthatta és ünnepelhette ezen a napon. A régészeti feltárások arra vallanak, hogy a téli napforduló idején az akkori környékbeli lakosság hatalmas lakomákat csaphatott a téli napforduló köszöntésére; erre utal az English Heritage szerint az ásatások során talált nagy mennyiségű sertés- és szarvasmarhacsont-lelet – írja az MTI.
A Qubit több olyan építményt is összeszedett, amely a téli napforduló szemlésére készülhetett.
Ezrek nézték, ahogy az év leghosszabb éjszakája után felkel a nap Stonehenge fölött 2025 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-12-21 12:27:54 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

