iustitia.bg 
A férfi kézilabda-válogatott 24–23-ra kikapott Izlandtól az Európa-bajnokság csoportkörének záró fordulójában, ezzel a csoport második helyén végzett.

Az már a meccs előtt biztos volt, hogy mindkét csapat – Lengyelországot és Olaszországot legyőzve – bejutott a középdöntőbe, a tét az oda továbbvitt pontok száma volt.
Határozott és kemény védekezéssel, labdaszerezésekkel, valamint Palasics Kristóf kapus védéseivel kezdtük a meccset, a 12. percben 6-4-re vezettünk. Háromgólos magyar előny helyett azonban Hallgrímsson kapusnak köszönhetően gyorsan kiegyenlítettek, sőt, emberelőnyben át is vették a vezetést az izlandiak (6-7). Gísli Kristjánsson betöréseivel és cseleivel nem tudtunk mit kezdeni, sorra hozta a kiállításokat és a gólokat. Támadásban jött egy-két a technikai hiba is, aminek köszönhetően a 20. percben az izlandiak két góllal vezettek (9-11), ám a félidő végére visszajöttünk döntetlenre. Imre Bence a szélről, Bodó Richárd átlövésből volt eredményes, az állás 14-14 volt 30 perc után.
A második félidő videózások miatt vontatottan kezdődött. Hiába támadtunk többször is a vezetésért, Hallgrímsson kapus szinte mindent fogott. A 16-16-os eredményről az ellenfél mozdult el előbb, a 43. percben két góllal vezettek, köszönhetően a kiharcolt heteseknek. Megpróbálkoztunk beálló nélküli játékkal is, de végül Bodó átlövései törték meg a gólcsendünket, 19-19 volt az 50. percben.
Végig mi rohantunk az eredmény után, az utolsó percekben ráadásul felkeményedett az izlandi védekezés, amit nem tudtunk feltörni, az pedig, hogy az 59. perc elején belőttek egy hetest, megpecsételte a sorsunkat. Ilic az utolsó pillanatban még lőtt egy gólt, de ez már csak a szépítésre volt elég, a végeredmény 23-24 lett. A meccs hőse az izlandi kapus, Viktor Gísli Hallgrímsson volt, aki 18 védéssel zárt. Imre Bence hét, Bodó Richárd öt, Fazekas Gergő négy gólt szerzett.
A vereség azt jelenti, hogy nem viszünk pontot tovább, ami egy fokkal megnehezíti az elődöntőbe jutást. A középdöntőt Svájc ellen kezdjük majd pénteken.
Szoros meccsen kikaptak Izlandtól a férfi kézisek, nem visznek pontot a középdöntőbe 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2026-01-20 21:38:35 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

