iustitia.bg 
„Ezt beszélje meg Orbán inkább Putyinnal, beszéljen például az energetikai hálózatot érintő tűzszünetről, vagy valami hasonlóról, mert olyan nincs, hogy Oroszország valamit megsemmisít, és azt Ukrajnának kell helyreállítania” – mondta Volodimir Zelenszkij az Európai Tanács elnökével, António Costával és az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyennel közösen tartott keddi sajtótájékoztatón.
A Telex cikke szerint az ukrán elnök a magyar kormányzat nyilatkozataira reagált, ami Ukrajnát tette felelőssé azért, hogy nem indultak újra a szállítások az Oroszországból Ukrajnán át Szlovákiáig és Magyarországig érő Barátság kőolajvezetéken.
„Először is, a vezetéket Oroszország rongálta meg. Ezért ha blokkolni akarják a pénzügyi támogatást, akkor blokkolják inkább Oroszországot, mert a vezeték megrongálásának oka nem Ukrajna. Másodsorban pedig, ez már nem az első ilyen támadás, és bizonyos vagyok, hogy nem is az utolsó az oroszok részéről”
– mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy erre rengeteg bizonyítékuk van. Arról is beszélt, hogy amint közelítenek a vezetékhez a javítási munkálatokat végző szakemberek, rögtön támadások célpontjává válnak. „Akkor minek állítsuk helyre?” – kérdezte, hozzátéve, hogy volna alternatívája a szállításnak, ott van a horvátországi Janaf vállalat vezetéke.

Szlovákia február 13-án jelentette be a Barátság kőolajvezeték leállását. A vezeték infrastruktúrája egy január 27-i orosz támadás miatt sérült meg. Noha a magyar és a szlovák kormány politikai okokat sejt a szállítás leállása mögött, az Európai Bizottság szóvivője szerint még nem végeztek a helyreállítással. Ukrajna a korábbi határidőt egy nappal eltolva azt ígérte, csütörtökön indulhat újra a kőolajszállítás a vezetéken. A magyar kormány a leállás miatt a már leokézott, Ukrajnának szánt 90 milliárd euró értékű európai uniós hitelcsomag ellen is vétót emelt, amivel újabb határt lépett át a „bot a küllők között” politikájával.
Az Európai Tanácsot vezető António Costa azt mondta, írt Orbánnak, hogy ezzel „Magyarország megsérti a lojális együttműködés elvét. Felhívom Magyarországot az együttműködés mielőbbi megkezdésére a megoldás érdekében, az Európai Tanács december 18-án elfogadott döntésének szellemében.”
Aznap az EUrologus szerint Bóka is elismerte: „tisztában vagyunk azzal, hogy ez szembemegy a korábbi döntéssel, de a körülmények változása miatt lehetetlen másképp tenni, Ukrajna fegyverként használja az energiát”.
Zelenszkij: A Barátság vezetékről Orbán inkább Putyinnal beszéljen 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-02-24 21:44:00 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog
