iustitia.bg –Tavaly, 2025 nyarán több változás is történt a labdarúgó szakosztály életében, akkor kerültem én is a szakmai vezetői pozícióba. Csaknem tíz éve vagyok a VSD kötelékében, először játékos voltam, később edzőként, majd szekcióvezetőként segítettem, irányítottam a munkát. A környezet tehát ismerős volt, s mivel az edzői gárdánk is jónak mondható, a gyermekek zömét is ismertem, így könnyű döntés volt elvállalni a szakmai vezetői feladatot.
A VSD huszonöt fős stábja 320 utánpótlásgyerek, 80 felnőtt, és 170 óvodás sportolásáról gondoskodik, továbbá a “labdaszekció” és “multi sport” révén iskolákban is megtalálhatóak vagyunk.
A labdarúgó szakosztály munkájának levezénylésében természetesen nem egyedül veszek részt, Böőr Zoltán megbízott szakosztályvezetővel, Hényel Viktor operatív vezetővel, Végh Zoltán operatív és technikai vezetővel alkotjuk a csapatot. Bajban lennénk, ha egyikük is kiesne. A sok gyerek hetente nagyjából harminc, általunk szervezett eseményen vehet részt. Ebben vannak bajnoki mérkőzések, de vannak olyan saját szervezésű tornák is, amelyeken több száz gyereket látunk vendégül.
Mindenkinek legyen lehetősége!
A VSD filozófiáját követve a legfőbb célunk, hogy mindenkinek játéklehetőséget biztosítsunk, nemtől, és életkortól függetlenül. Kiemelt célunk az utánpótlásnevelés, ezért a gyerekekkel már kicsi korukban igyekszünk megszerettetni a labdarúgást, figyelünk a tehetségekre, egyengetjük az útjukat, hogy minél jobb lehetőséget kapjanak a kibontakozásra, fejlődésre. Tavaly nyáron például 15 játékos ment tőlünk tovább tehetségközpontba vagy akadémiára. Ez egy elég magas szám, ezért év elején volt is olyan érzésem, hogy az “értékeink” már nincsenek itt, de ez a pillanat gyorsan el is illant, hiszen szerencsére sok ígéretes sportolónk van még. A játékosaink folyamatosan szem előtt vannak partnerklubjaink, különböző kiválasztók, és scoutok (értsd: felderítők – a szerk.) előtt. Aki ki szeretne emelkedni az átlagból, az ki is tud, mert erre mindent esélyt megadunk. Sok játékosunk vesz részt próbajátékokon, vagy akár folyamatos, heti rendszerességgel edzéseken, például az UTE-nál vagy a Budapest Honvédnál. Előbbivel szoros együttműködésben vagyunk, folyamatos a kölcsönös tudás- és tapasztalatcsere szakmai napokon, de ebben a szezonban egymás klubjában tartott edzésekre is volt példa. A minden korosztályban lévő edzőmérkőzések mellett partneri tornára is járunk, és ők is járnak hozzánk akár a hazai rendezésű Régió ligára, vagy éppen a VSD kupára.

Amennyiben látnak nálunk olyan játékost, aki nekik potenciálisan erősítés lehet, akkor segítjük az átmenetet, támogatjuk a kiszemelt fiatal tovább lépését. Hasonló folyamat visszafelé is működik – ez főleg a nagyobb korosztályban jellemző –, de egyebek között ettől is hasznos ez az együttműködés.
A magasabb szintre természetesen nem csak egy út vezet, vannak későn érők, vagy “szunnyadó” tehetségek is, így 12-13 éves korban sem engedjük el a gyerekek kezét, hanem egészen a felnőtt korig megadjuk a lehetőséget a fejlődésre.

A felnőtt csapatunk remekelt az ősszel a vármegyei első osztályban. Külön öröm, hogy ezt az eredményt egy fiatal, főleg saját, vagy innen indult játékosokból álló kerettel értük el. Ezt követően pedig két játékosunkat, Balogh Tamást és Vén Botondot meghívták az amatőrválogatottba is. Utóbbit télen az NBIII-as Dorog le is igazolta tőlünk. Az amatőr válogatottban egyébként Tomi és Boti alapemberei és erősségei voltak a területi győztes, és ezzel az országos döntőbe jutott csapatnak. Mivel nyáron Erdész Ádám is magasabb osztályba tudott igazolni, így kijelenthetjük, hogy még innen is tudnak a fiatalok felfelé lépni.
A felnőtt második csapatunkkal idén főként az a cél, hogy velük az U17-es es U19-es játékosoknak adjunk felnőtt szinten már játékperceket. Ez még nem kiforrott, van mit javítani, de Kemenczei Dániel a legmegfelelőbb edző erre a nehéz feladatra.
Beszéljünk a futsalról is!
A képzésünkben teret kap a futsal is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy heti 4 nagypályás edzés mellett egy futsal is van. Tehát nem egy külön részlegként kezeljük, hanem egyben. Annyi kiegészítéssel, hogy szívesen látjuk azokat is, akiket nagypályán már ígéretes tehetségként „felküldtünk”. Így a kötődés folyamatos velük.

A foglalkozásainkon U10-től heti rendszerességgel vesznek részt a játékosaink, U11, U13, U15 mellett U17 és U19-es csapataink is bajnokságon szerepelnek, utóbbi már meg is nyerte a bajnokságát. Itt említeném meg Tóth Alexet, aki éveken keresztül járt “kiegészítésként” heti több alkalommal edzésekre az akkori Kinizsibe. Látszott, hogy tehetséges, az alázata és az akarata pedig utat tört magának. Ma mind büszkék lehetünk rá, az itt pallérozódó gyerekeknek pedig óriási motiváció és példa lehet.

Felnőtt futsal csapatunk – amelyet az utóbbi években Makk Levente irányít – az NBII-ben szerepel. Itt is egy fiatal, saját nevelésű csapatról beszélünk. Vannak, akik már 16 évesen is lehetőséget kapnak, hogy itt is bizonyítsanak. Az idény első fele remekül sikerült: a felsőházba jutottunk. Ezt a kiváló eredményt még jobban felértékeli a tény, hogy 2-3 nagyon fontos játékosunk is sérüléssel bajlódott.
Összeségében a szakosztály fejlődik, és folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amivel még magasabbra tudjuk emelni a szakmai, képzési színvonalat.
Szabó Bence
Pillanatkép a VSD labdarúgó szakosztály életéből 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-03-19 11:49:18 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

