
iustitia.bg

Névvel, arccal nyilatkozott a Telexnek Kolossváry Márton kutató arról, hogy a politika hogyan bírálta felül az egyik fontos pályázati program szakmai döntéseit.
Kolossváry 2022 óta a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Oktatási és Kutatási Osztályának osztályvezetője, előtte a Johns Hopkins Egyetemet és a Harvardot is megjárta, tavaly pedig részt vett a HU-rizont 2025-ös kiírására érkező pályázatok értékelésében.

Azt mondta, az értékelés során, többkörös bírálat és hosszú szakmai egyeztetések után kollégáival felállítottak egy konszenzusos rangsort az általuk legjobbnak ítélt pályázatokból, majd a hírekből tudta meg, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium felülbírálta a szakértői csapatot, jelentősen módosította a rangsort, így olyan pályázatok is támogatást nyertek, amelyeket az értékelő testület erre egyáltalán nem tartott érdemesnek, míg több, ezeknél jobbnak ítélt pályázatot egyszerűen kihagytak.
Minderről pedig a nyilvánosság semmit sem tudhatott meg.
Amikor Kolossváry megkérdezte, hogy miért módosított a tárca a szakértők döntésén, „társadalom- és nemzetpolitikai szempontokkal” indokolták. A kutató azt is mondta a lapnak, hogy őt elvileg titoktartás kötelezi, és erre fel is hívták a figyelmet, amikor megfogalmazta a kétségeit.
További részleteket a Telex cikkében olvashatnak.
Egy kutató névvel és arccal lenyilatkozta, hogy a kormány a szakmai kutatói pályázatokba is belenyúl politikai okokból 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-06 08:18:30 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog




