iustitia.bg

„Lázár János helyettese ma a gödöllői és a XVI. kerületi képviselőjelöltjeikkel közösen aláírta a H8-H9 gödöllői hév és az M2-es metró összekötésének tervezésére vonatkozó szerződést. Ma, 4 nappal a választások előtt – immár harmadszorra tíz év alatt” – kezdi Facebook-posztját Vitézy Dávid, aki ezután mindenkit emlékeztet arra, hogy ezt a szerződést már öt évvel ezelőtt is aláírták, és akkor „volt mögötte valódi uniós pénz és profi csapat is, emellett egy előtte hónapokig minden kerülettel és érintettel egyeztetett műszaki tartalom”.

Sőt, ahogy Vitézy is írja, Tarlós István főpolgármestersége idején is nekiállt már egyszer a Főváros ennek a projektnek, „de a hévek állami átvétele es a főpolgármester-váltás után az a beruházás leállt. Ezt folytatta a BFK 2021-ben”.
„Aztán jött az újabb kétharmad 2022-ben, jött Lázár és a Budapestet és az agglomerációt büntetni akaró, minden beruházást leállító kormányzati politika. Lázár mindenkit kirúgott, aki a projektet vitte, a beruházást leállította, ahogy az összes többi hév fejlesztését is” – írja Vitézy, aki hozzátette, ismét elő kellett vennie a 2023-ban nyilvánosságra került, Lázár aláírásával ellátott táblázatot, amiben látszik: „a minisztérium maga sem javasolta ekkoriban a beruházás leállítását, hisz uniós pénzt is bukott így az ország, de Lázár ráfirkálta zaklatott idegességgel: »Nem! Lezárni!«”
„Van bőven feladat a gödöllői hév fejlesztésével, de aki ilyen előzmények után éppen ma, épp Lázár helyettesének elhiszi, hogy ezt a projektet nulláról újrakezdik a választások előtt 4 nappal, úgy, hogy ezúttal még fedezet sincs mögötte, az nem sokat tanult az előzményekből. Egy biztos: arcátlanságért Lázáréknak nem kell a szomszédba menniük így a ciklus utolsó napjaiban sem” – zárta posztját Vitézy Dávid.
Lázár helyettese aláírta, amit Lázár leállított 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-09 05:32:04 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog




