iustitia.bg


Lenyűgöző méretű és szervezettségű exit poll felmérést végzett a müncheni magyarok által alapított Magyar Vándor – külföldön élő magyarok egyesülete a vasárnapi külképviseleti szavazásról. A civil szervezet hatvannál több önkéntese 10 különböző országban összesen 3905, a szavazófülkét éppen elhagyó szavazót kérdezett meg vasárnap, olyan helyszíneket választva, ahol csak 1 kijárat volt.
Az adatok értelmezéséhez annyit érdemes tudni, hogy összesen 90 730 ember iratkozott fel a külképviseleti névjegyzékbe, és közülük 84 749 adott le szavazatot idegenben. (Ebbe a kategóriákba azok a magyar állampolgárok tartoznak, akik külföldön laknak ugyan, de megtartották a magyarországi lakcímüket.) Az ő szavazataikat még nem számolták meg, ezzel szombat estig végeznek majd.
Ekkor fogják egyébként megszámolni a belföldi átjelentkezők voksait is. Mind a 106 egyéni választókerületben egy szavazókört jelöltek ki, ahol vasárnap urnazárás után nem kezdték le a leadott voksokat megszámlálni, hanem az ottaniakhoz gyűjtik össze a választókerületbe szánt átjelentkezős és külképviseleti szavazatokat. Így szombatra alakulhat ki a választás végeredménye, bár még ez sem egészen biztos végső határidő, hiszen ha ezek után lesz olyan választókerület, ahol nagyon kicsi két jelölt között a különbség, ott még újraszámlálás is jöhet.
No de hogyan szavaztak a külképviseleteken a magyarok?
A Magyar Vándor aktivistái a listás és egyéni szavazatokra is rákérdeztek. Listán 80 százalék voksolt a Tiszára, 7 százalék a Fideszre, 2 a Mi Hazánkra, 1 százalék a Kutyapártra és 0 (nulla) a DK-ra.
Az egyéni jelölteknél nagyon hasonló eredmény jött ki, a Tisza itt 88 százalékot kapott, a Fidesz 7-et, a Mi Hazánk 2-t, a Kutyapárt és a DK nullát az exit poll szerint.
A legizgalmasabb kérdés az, hogy ezeknek a szavazatoknak a megszámlálása módosítani fogja-e a most ismert választási eredményt. Ami e pillanatban, parlamenti mandátumban számolva: Tisza – 137, Fidesz – 56, Mi Hazánk – 6. A válasz tömören: akár 3-4 képviselői hely is múlhat ezen.
Kicsit kifejtve:
A magyarországi lakosok szavazólapjain eddig durván 6 millió listás szavazatot – pontosan 5 938 981 darabot – számoltak meg (99 százalék táján jár a számlálás), ehhez érdemes mérni, hogy a külképviseleteken összesen szűk 85 ezren szavaztak. Ebből már sejtheted, hogy a Nagy Képet, vagyis a pártok országos listás eredményét ez nem fogja érdemben befolyásolni. A Mi Hazánk végső listás eredménye picit biztosan csökkenni fog, de nem esik be 5 százalék alá. Lényegében az is biztos, hogy az amúgy is a megsemmisülés szélére került DK 1 százalék felett marad, vagyis csődöt azért nem kell jelenteniük. Számításaink szerint az országos listáról kiadott mandátumok száma sem fog változni, magyarán marad 6 fős a Mi Hazánk frakciója.
A külképviseleti szavazatok egyéniben viszont egészen komoly elmozdulásokat okozhatnak. Több körzetben ugyanis olyan kicsi a különbség az 1. és 2. helyezettek között, hogy ezek a voksok, plusz az átjelentkezők még meg nem számolt szavazólapjai fordítást hozhatnak.
Vegyük sorra: a Zala megyei 2-es körzet kivételes, itt a nagyon kis különbség miatt folyik teljes újraszámlálás. Ahol ugyanis 100-nál kisebb a különbség, külön fellebbezés nélkül is újra át kell nézni a szavazólapokat. Itt, a körzetek közül egyedüliként, minden 12-én leadott szavazatot újraszámolnak éppen emiatt. Varga Balázs az újraszámlálás után 48 szavazattal vezet a fideszes Nagy Bálint előtt. (Eleve ő nyert, csak még 59 szavazattal). Itt igen nagy esély van a tiszás mandátumszerzésre, Varga előnye vélhetően növekszik majd szombat estére.
Van ezen felül 3 olyan körzet, ahol a jelen állás szerint a fideszes jelölt vezet ugyan, de a péntek-szombati számlálás eredményeként könnyen elképzelhető a fordítás, vagyis a tiszás mandátumszerzés.
A paksi körzetben a fideszes Süli János 138 szavazattal vezet ugyan a tiszás Cseh Tamás előtt, itt elvileg 389 külképviseleti szavazat jöhet még be. Mivel azt már tudni, hogy ennek a csoportnak a 93,94 százaléka szavazott le ténylegesen és az exit pollból azt is tudjuk, hogy közülük 88 százalék támogathatta a Tiszát, a párt jelöltje, Cseh Tamás itt ez alapján 321-322 plusz szavazatra számíthat.
Ezen felül 1648 itteni szavazópolgár szavazott országon belüli átjelentkezéssel. Az ő preferenciáikról biztosan keveset tudni, de az feltehető, hogy ha már egyszer végigcsinálták az átjelentkezési procedúrát, még az igen magas átlaghoz képest is nagy arányban szavazhattak. A hozzáértők azt szokták feltételezni, hogy az átjelentkezők tipikusan diákok vagy mobilis fiatal felnőttek, így ebben a körben is magas lehet a Tisza támogatottsága. Vagyis ez a körzet abszolúte esélyes a fordításra.
A nyírbátori körzetben a fideszes Simon Miklósnak 174 szavazat előnye van a tiszás Barna-Szabó Tímeával szemben, itt maximum 385 külképviseleti szavazat jöhet – amiből az előző kalkuláció szerint 318 körüli eshet a tiszás jelöltre – és 1979 ember jelentkezett át, vagyis ez a körzet is nyerhető a kétharmados új kormánypártnak.
A legkiszámíthatatlanabb a dombóvári körzet, ahol benne van még egy extra kör lehetősége is. Itt a fideszes Csibi Krisztina jelenleg 422 szavazattal vezet a tiszás Szijjártó Gábor előtt és 457 külképviseleti szavazat jöhet be. Szokásos számolgatásunk alapján, ha bejön az exit poll, ez 349 szavazatnyi pluszt jelenthet a nem fideszes Szijjártónak. Itt ezen felül 1509 átjelentkezett voksait számolhatják hozzá. Vagyis itt bármi megtörténhet. Az is, hogy bárki jön ki győztesnek, az illető 100-nál kevesebb szavazattal vezessen. Ebben az esetben, mint említettük, automatikusan újraszámlálják az összes, tehát a helyben 12-én leadott szavazatokat is.
Nagyon szélsőséges esetben még egy helyen fordíthat a Tisza: a sárvári, Vas megyei 2-es körzetben. Igaz, erre van a legkisebb esély: itt a fideszes Ágh Péter 1269 szavazattal vezet a tiszás Strompová Viktória előtt. A „szavazás napja után még várható maximális szavazatszám” itt 2251, ebből 402 a külképviseleti. A részvételi arányokkal számolva 1800-1900 leadott szavazat tűnik reálisnak, amiből 1500 körül kellene kapnia a tiszás jelöltnek a fordításhoz. Egyébként ez a körzet az, ahol a kamu Magyar Péter is indult, és több mint 800 szavazatot össze is szedett. Ez a piszkos kampány a Fidesz kevés működő húzásának az egyike lehet, ha Ágh végül megőrzi a mandátumot.
Természetesen olyan körzetek is vannak, a már említett keszthelyin kívül, ahol a tiszás jelölt vezet szorosan. Ilyen például két Somogy megyei körzet, a barcsi és a marcali, valamint Baranyában a mohácsi. Ezekben azonban az átjelentkezős és külképviseleti szavazók vélt, illetve exit pollban felmért pártpreferenciái miatt kizártnak tűnik a fordítás.
Az is fontos viszont, hogy ha a Tisza ezen a 2-3, esetleg 4 helyen fordít, akkor sem lesz automatikusan ennyivel több parlamenti helye – ha ugyanis ennyi helyen lesz fordítás, akkor ezzel várhatóan akkorát változik a töredékszavazatok száma, hogy a Fidesznek eggyel több, a Tiszának eggyel kevesebb listás hely jut majd (most 44:43 az állás a Tisza javára).
A diaszpóra óriási exit pollja szerint a külképviseleti szavazók 90%-a szavazott a Tiszára, 7 a Fideszre, 2 a Mi Hazánkra és 0 a DK-ra 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-17 16:23:41 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


