iustitia.bg

A választások óta Orbán Viktorral egy telefonbeszélgetésem volt, megköszönte az együttműködést, megköszönte a munkámat, és további munkára biztatott – mondta Varga Mihály, az MNB elnöke a jegybank kedd délutáni sajtótájékoztatóján. Varga a mai, az alapkamat szintjét változatlanul hagyó kamatdöntés után, április 12-e óta először szólalt meg nyilvánosan. Kérdésre válaszolva hozzátette:
„Magyar Péter úrral nem volt ilyen beszélgetés, de alapvetően az én hatáskörömben nem is arra törekszem, hogy feltétlenül egy miniszterelnök-jelölttel beszéljek”.
Azt mondta, hogy Kármán András pénzügyminiszter-jelölttel viszont tárgyalt, az első találkozón folyamatos egyeztetésben állapodtak meg, és azóta beszéltek is már telefonon, vagyis „tartós és folyamatos együttműködésre” törekszenek.

Arra a kérdésre, hogy milyen viszony várható a kétharmados parlamenti többséggel hatalomra kerülő új kormány és a jegybank között, Varga azt mondta: számos tanulmány rámutatott arra, hogy a jegybankelnöki pozíció tiszteletben tartása kifizetődő. „A választás óta is ezt tapasztalom, hogy a piaci bizalom szempontjából kifizetődő, hogy a leendő kormány tiszteletben tartja a monetáris politika függetlenségét” – tette hozzá.
A nemzeti bank a belső szabályoknak megfelelően vizsgálatot folytat Simor András volt jegybankelnök szavai nyomán, hogy kiderüljön, pontosan mi történt – felelte Varga egy másik kérdésre, hozzátéve, hogy azt kérte: ez egy rövid és gyors vizsgálat legyen. „Nagyon bízom benne, hogy néhány napon belül ez a vizsgálat lezárul, és ennek az eredményéről tájékoztatni tudjuk majd a nyilvánosságot.”
Simor a múlt héten beszélt arról, hogy az ő személye miatt zsarolta az MNB az Erste Bankot. Elmondása szerint még Matolcsy MNB-elnöksége idején, 2023 végén Jelasity Radovánt, az Erste Bank Magyarország vezérigazgatóját behívták a nemzeti bankba, és egy ablaktalan szobában, a telefonja leadása után közölte vele az egyik alelnök: ameddig Simor az Erste Bank bécsi fb-jének tagja, addig a bankfelügyelet „rendkívül szigorúan és nagyon kellemetlenül” fog eljárni az Erste Bank Magyarországgal.
Valamennyi infláció hatás biztosan van, ennek a mértéke kérdéses – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen hatással lenne a fogyasztói árszintre, ha kivezetnék az árrésstopot. Szerinte az utóbbi időben a kereskedők sajátos árazási politikája miatt bizonytalanná vált, hogy ennek az árintézkedésnek valójában mekkora az inflációs hatása.
Varga természetesen beszélt a kamatdöntő ülésről és a jegybank monetáris politikájáról is. „Mi is azt szeretnénk, hogy a csökkenő országkockázati felár előbb-utóbb kamatcsökkentésben mutatkozzon meg, a mai ülésen az volt a kérdés, hogy ennek ideje eljött-e már” – mondta. Miután a kamatszint nem változott, a válasz logikus: az MNB szerint még nem. A döntést egyhangú szavazással hozták meg.
A magyar euróbevezetésről nem a jegybank fog dönteni, de a monetáris tanács a mai ülésén foglalkozott az euró „előszobájának” számító ERM-II. rendszerbe belépéssel, ahogy mondta: tárgyaltak olyan tájékoztató anyagról, mely az ERM-II. árfolyamrendszerhez való csatlakozás feltételeiről szól. Szerinte az euró bevezetése nem lehet öncél, illetve arról is beszélt, hogy „az ERM-II. árfolyamrendszer indokolná az inflációs cél felülvizsgálatát, ami akár reálgazdasági hatásokkal is járhat, ezért ezzel érdemes óvatosnak lenni”.
A mai kamatdöntés felemás körülmények között hozták meg. A geopolitikai feszültségek kedvezőtlenül hatnak a globális inflációs és növekedési kilátásokra, közben viszont a hazai kockázati felárak csökkentek a választások után, de ezeknek tartósságáról és inflációs kilátásokra gyakorolt hatásairól meg kell győződniük. Az elnök szerint továbbra is indokolt az óvatos és türelmes monetáris politika, a jövőben is adatvezérelt módon dönt a jegybank. A következő kamatdöntő ülést május 26-án tartja a monetáris tanács.
Varga Mihály: A választások óta Orbán Viktorral egyszer beszéltem telefonon, Magyar Péterrel még nem, „de nem is törekszem arra, hogy egy miniszterelnök-jelölttel beszéljek” 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-28 14:58:06 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


