iustitia.bg

„Egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a munka és a család nem egymás rovására megy. Ahol a munkahelyek figyelembe veszik az élethelyzeteket. Ahol a gyerekvállalás nem hátrány, hanem megbecsült döntés. Ahol a nők ugyanazért a munkáért ugyanazt az elismerést és ugyanazt a bért kapják” – írta Kapitány István, a Tisza Párt leendő gazdasági és energetikai minisztere pénteki Facebook-bejegyzésében.
Mint fogalmazott, 2025-ben 1949 óta a legalacsonyabb születésszámot mérték Magyarországon, 72 ezer gyermek született, ami új negatív rekord. Szerinte ez nemcsak statisztika, hanem annak a jele, hogy sokan nem mernek vagy nem tudnak gyereket vállalni. (A KSH április 30-án közzétett, legfrissebb adatai is ebbe az irányba mutatnak: idén márciusban 5752 gyermek született, ami a valaha mért legalacsonyabb márciusi adat, és 2,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.)
Kapitány arról is írt, hogy sok nő ma egyszerre próbál helytállni a munkahelyén és otthon is, gyakran kevés segítséggel. Ez szerinte hosszú távon fenntarthatatlan, és nem lehet rá jól működő társadalmat építeni.
A bejegyzés végén több konkrét intézkedést is felvázolt, amelyekkel javítanának a helyzeten: támogatnák a családbarát munkahelyeket, fejlesztenék a szülészeti ellátást, hatékonyabb meddőségi kezeléseket vezetnének be, és visszaállítanák a szülészorvos-választás lehetőségét.
Az Orbán-kormány 2021-ben, az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésével és a hálapénz kriminalizálásával párhuzamosan szüntette meg a korábban bevett gyakorlatot, hogy a várandós nők a választott orvosnál szülhessenek az állami ellátásban. Azóta a legtöbb intézményben az ügyeleti rendszer működik, vagyis a szülést az éppen szolgálatban lévő orvos és szülésznő vezeti le.
Kapitány István bejelentette, hogy visszaállítják a szülészorvos-választást 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-05-01 13:47:30 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


