iustitia.bg

A kormány kezdeményezi a védett üzemanyagár kivezetését, erről a szerdai kormányülésen döntöttek. A lépést egy Facebook-posztban Magyar Péter azzal indokolja, hogy a héten várhatóan már 10-15 forinttal amúgy is a védett ár alá csökken az üzemanyagok ára a kutakon.
A védett áras rendszert még az Orbán-kormány vezette be a közel-keleti háború közvetlen árhatásainak a kivédésére március 11-én. A kivezetését az olajárak és a forint alakulásához kötötték, azóta pedig a béketervek hatására az olaj világpiaci ára nagy esésbe kezdett, és közben a forint is sokat erősödött, az euroárfolyam már a 350 forintot karcolgatja.
Mint a Portfolio is írja a döntés előtti cikkében, a védett üzemanyagárat már idáig is sokszor bírálták. Bár a rendszer a rögzített kiskereskedelmi áraival kedvez az autósoknak, és a nagykereskedők sem jártak rosszul, hiszen ők fixált áron intézhették a beszerzéseiket az ország stratégiai gázolaj- és benzintartalékából, ennek megvan az ára: Magyarország stratégiai üzemanyag- és kőolajkészletei történelmi mélypontra zuhantak.

Emiatt a védett áras rendszer sokáig nem maradhat fenn, és a Tisza-kormány már korábban is tárgyalt a Mollal a kivezetésről.
Magyar Péter miniszterelnök a posztjában, amellett, hogy a Fidesz 1000 forintos benzinárral való riogatására emlékeztet, azt hangsúlyozza, hogy a kormány a jövedéki adó csökkentését fenntartja, akárcsak a MOL a csökkentett árréseket. Magyar szerint a védett ár idáig havi 50 milliárd forintjába került a költségvetésnek.
Kivezeti a kormány a védett üzemanyagárat 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-06-17 19:00:31 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


