iustitia.bg

A brüsszeli sajtótájékoztatóján pénteken Magyar Péter ismét lemondásra szólította fel a köztársasági elnököt, miután hét alkotmánybíró kizáratta magát az ügyből, hogy ne tárgyalhassa Sulyok beadványát az Alkotmánybíróság. Sulyok múlt héten az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy az állásfoglalásukat kérje a NER alatt kinevezett közjogi méltóságok eltávolításáról, noha ilyen javaslat egyelőre még nem született. Az Alkotmánybíróság hétfőn tárgyalta volna az ügyet, azonban az alkotmánybírók többsége amellett érvelt, hogy a beadványt nem lehet érdemben tárgyalni, volt, aki szerint napirendre sem lehet venni az ügyet. Ezután Polt Péter alkotmánybírósági elnök levette az ügyet az Alkotmánybíróság teljes ülésének napirendjéről, Sulyok pedig tudomásul vette.
A miniszterelnök Brüsszelben arról beszélt, hogy a köztársasági elnök ezzel közjogi válsághelyzetet alakított ki. „Bemutatta felcsúti módon, hogyan kell öngólt lőni: beállni a kör közepére, teli rüszttel kezdőrúgásból a felső ficakba belőni a saját kapujába” –írta le a helyzetet Magyar Péter. A miniszterelnök szerint Sulyok Tamás „egy olyan beadványt sikerült az Alkotmánybíróság egykori elnökeként elkövetnie, amiből kiderült, hogy teljesen alkalmatlan volt az Alkotmánybíróság elnöki posztjára is korábban, hiszen egy nem létező jogszabályról kérdezett előre. Ráadásul egy esetleges Alaptörvény-módosításról, amihez semmi köze nincs az Alkotmánybíróságnak”. Magyar azt mondta, hogy hamarosan benyújtják a közjogi kinevezettek leváltásához szükséges jogszabályokat. A közleményében hozzátette, hogy Polt Péternek is távoznia kell az Alkotmánybíróság éléről.
Az alkotmánybírák ellenállását úgy értékelte, hogy „fellázadt a deep state, Orbán Viktor bábjai is fellázadtak”. Úgy értékelte, hogy ezzel fellázadt az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök ellen. „Én azt gondolom, hogy itt a vége a történetnek. Ha eddig nem lett volna közjogi válság, ha eddig nem kellett volna lemondania Sulyok Tamásnak, akkor ma szerintem ő is érzi, hogy haladéktalanul távoznia kell”. Szerinte ez egy olyan pofon, amit még nem kapott köztársasági elnök, még Schmitt Pál se.
A közjogi tiszségviselők elmozdításáról a Magyar Helsinki Bizottság a héten megjelent háttéranyagában arról írt, hogy elmozdításuk egyrészt azért indokolt, mert hozzájárultak a jogállam eróziójához, ami miatt megrendült bennük a közbizalom, és függetlenségük megkérdőjelezhető. Másrészt azért, mert tartani lehet attól, hogy hatásköreiket kihasználva akadályozni fogják a jogállami helyreállítást. Ugyanakkor a kormánynak figyelembe kell vennie a jogállami helyreállítás alapvető követelményeit. A legitim eljárás garanciája, hogy a folyamatban a politikai döntéshozók mellett egyéb szereplők is részt vegyenek, köztük a jogászszakma képviselői, a civil szervezetek, az emberi jogi intézmények és a szélesebb nyilvánosság.
Magyar: Fellázadt a deep state 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-06-19 17:03:17 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


