iustitia.bg 
A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot. A jogszabályt 84 képviselő támogatta, 30 tartózkodott, 11 pedig ellene szavazott a 151 tagú törvényhozásban.
A katonai alapkiképzés a kötelező sorkatonai szolgálat részeként két hónapig tart majd, és 2026 januárjában indul. Évente öt turnus kiképzését tervezik, turnusonként mintegy 800 sorkatonával.
Minden 18. életévét betöltött férfi még az év végéig behívót kap, és abban a naptári évben vonul be kiképzésre, amelyben betölti 19. életévét. A bevonulás előtt kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálaton esnek át. A szolgálatra 19 és 30 éves kor között önkéntesen is lehet jelentkezni, nőknek is.
A lelkiismereti okokra hivatkozó sorkötelesek polgári szolgálatot teljesíthetnek a belügyminisztérium polgári védelmi szervezeteiben vagy a lakóhelyük szerinti önkormányzatnál. A polgári védelemnél a szolgálat három hónapig tart folyamatos munkarendben, míg a helyi tűz- és polgári védelem, környezet- és településgazdálkodás, illetve útfenntartás területén négyhónapos szolgálat teljesítendő, heti ötnapos, napi nyolcórás munkarendben.

A kiképzés, akár katonai, akár polgári, hallgatói jogviszony esetén 29 éves korig, élsportolók számára világ- és Európa-bajnokságon való részvétel idejére egy évig halasztható el. A sorkatonák havi 1100 euró (mintegy 450 ezer forint) illetményt kapnak, és a szolgálat idejére munkajogi védelem illeti meg őket.
A kéthónapos kiképzés beleszámít a szolgálati időbe, és előnyt jelent az állami vagy más közszolgálati állásokra való pályázáskor. A polgári szolgálat díjazása kisebb lesz a katonainál, pontos összegéről kormányrendelet rendelkezik majd. Felmentést kaphatnak a szolgálat alól azok, akiket alkalmatlannak minősítenek, akik legalább két évig a védelmi minisztériummal kötött szerződés alapján kadétnak tanultak, a kettős állampolgárok, akik külföldön már teljesítették a katonai szolgálatot, továbbá a rendészeti akadémia hallgatói, a büntetés-végrehajtási szolgálat tagjai, illetve felszentelt papok vagy szerzetesek.
A behívó figyelmen kívül hagyása esetén rendőri előállítás is elrendelhető, emellett 250 és 1320 euró közötti pénzbírság szabható ki azokra, akik nem jelennek meg a kiképzésen vagy a polgári szolgálaton, illetve azt igazolatlanul megszakítják.
A parlament a fegyveres erőknél való szolgálatról szóló törvényt is módosította, és ezentúl lakhatási támogatást ír elő azon hivatásos katonák számára, akik szolgálati helyükön nem rendelkeznek lakhatással és 45 év alattiak. Emellett elfogadták a HDZ képviselőcsoportjának azon módosító indítványát is, amely lehetővé teszi, hogy alapfokú végzettséggel is felvegyenek valakit katonai vagy tengerész szolgálatra azzal a feltétellel, hogy az illető az első határozott idejű szerződése lejártáig, a védelmi minisztérium támogatásával, befejezi középfokú tanulmányait. (MTI)
Horvátországban visszaállították a sorkatonaságot IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-10-24 19:12:34 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





