iustitia.bg 
- Rengeteg jele volt annak, hogy valami nincsen rendben a Szőlő utcai javítóintézetben az alatt a 14 év alatt, amíg Juhász Péter Pál az intézményt igazgatja, alapos vizsgálatot mégsem indított a fenntartó minisztérium.
- Juhászról a környezete azt hitte, hogy fideszes, méghozzá jó kapcsolatokkal. Ennek voltak objektív jelei, de ő maga is igyekezett erősíteni ezt a képet.
- Minisztériumi források is arról beszéltek: téma volt, hogy Juhász a hatalom kedvezményezettje.
- Több, egymástól független forrás is arról számolt be a 444-nek, hogy a volt igazgatónak fiú áldozatai is lehettek, akiknek a javítóban tett szexuális ajánlatot.
- Sokakat meglepett, hogy Juhászt utolérte az igazságszolgáltatás: „Új szelek fújnak?”
- Az intézetet jelenleg is a volt igazgató bizalmasai, lekötelezettjei irányítják.
2009-ben Juhász Péter Pál túl közel került valakihez, ezért kirúgták a munkahelyéről. A szankcióban nem volt semmi különös. Abban a közegben, ahol akkor dolgozott, az ilyesmit nagyon szigorúan büntetik.
A később a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójaként elhíresült Juhász ekkor második éve dolgozott az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottságnál (OGYSZB). Ez a bizottság dönt a szakellátásba került problémás gyerekek elhelyezéséről, vagyis arról, hogy a gyermekvédelmi rendszeren belül ki melyik intézménybe kerüljön. Juhász ennek a bizottságnak volt a tagja mint szociális munkás.
Az OGYSZB ekkoriban Fóton volt. Az ország minden részéről vittek ide gyerekeket, akiket aztán a Bizottság szakemberei a helyszínen megvizsgáltak. Itt döntöttek 2009-ben egy budapesti lány elhelyezéséről, nevezzük A.-nak. Nem tudjuk, pontosan hogyan, de a 16 éves A. és a 41 éves Juhász között bizalmi viszony alakult ki, ami feltűnt annak a befogadó otthonnak a dolgozóinak, ahol A. akkoriban élt, ezért jelentették a kapcsolatot az otthon vezetőjének.
Nem sokkal később Juhász ellen az OGYSZB akkori vezetője fegyelmi vizsgálatot indított, amelyben megállapították, hogy „munkakörében súlyos etikai vétséget követett el”, ezért felmentették.
Juhász Péter Pált legközelebb 16 évvel később vonták felelősségre a cselekedeteiért. Ez a Szőlő utcai ügyként ismert nyomozás. A két eset között eltelt bő másfél évtizedben viszont minden necces ügyét megúszta.
Két évvel az OGYSZB-ből való menesztése után kinevezték a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójává, ő pedig felvette dolgozni A.-t is. Nem tudjuk, A.-nak volt-e valaha más állása, Juhász viszont egyértelműen felfelé bukott: szociális munkásból egy sok száz millió forintos éves költségvetésből gazdálkodó, legalább 70-80 embert foglalkoztató javítóintézet igazgatója lett.
Juhász Péter Pál a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójaként a mostani gyanú szerint legalább két lányt prostitúcióra kényszerített, visszaélt a közfeladati helyzetével, de újabban hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is gyanúsítják.
Az elmúlt hetekben több tucat volt Szőlő utcai dolgozóval beszéltünk, akik mind azt állítják: Juhász visszaéléseinek voltak jelei,
14 év alatt rengeteg okot adott egy alapos fenntartói vizsgálatra, ez azonban nem történt meg, több ott dolgozó közvetlen jelzése és legalább egy névtelen bejelentés ellenére sem.
Annak ellenére sem, hogy Juhászt az előző munkahelyéről „súlyos etikai vétség” miatt menesztették, és az évek alatt rendőrségi eljárásokban is fel kellett, hogy merüljön a neve.
Ráadásul a Szőlő utca nem egy intézmény a sok közül. Javítóintézetből eleve összesen öt van az országban, ezek közül egyedül ez van a fővárosban, és ez az egyetlen, amelyik csak előzetes letartóztatott fiatalok őrzésével és nevelésével foglalkozik. Egyszerre fontos eleme ez az intézmény a gyermekvédelemnek és az igazságszolgáltatásnak, ennek megfelelően két szerv is ellenőrzi.
A szakmai munkát fenntartóként az úgynevezett Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) felügyeli. Az SZGYF hosszú ideig az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozott, ma már a Belügyminisztériumhoz. A Szőlő utca hivatalos neve a fenti történelmi okból mindmáig az, hogy EMMI Budapesti Javítóintézete. Az ellenőrzésre a minisztérium biztosítja a forrásokat, a javítóintézet igazgatója közalkalmazott, a minisztérium nevezi ki és mentheti fel, az éves jelentéseket pedig az SZGYF-nek írja.
A törvényességi felügyeletét pedig az ügyészség látja el, ők ellenőrzik a Szőlő utcában fogvatartott fiatalok életkörülményeit, akárcsak egy büntetés-végrehajtási intézményben, mint a börtönökben, fegyházakban.
Sikerült beszélnünk öt volt minisztériumi dolgozóval arról, szerintük miért történhetett meg, hogy Juhász kétes híre és a Szőlőben újra és újra előforduló szabálytalanságok ellenére az SZGYF nem nézett a dolgok mögé. Mindannyiuknak rálátásuk volt a javítóintézettel kapcsolatos gondolkodásra, néhányuknak az ellenőrzésekre is. Ők is, és a volt Szőlő utcai dolgozók is névtelenséget kértek, mert tartanak a kormányzat bosszújától.
Cikkünkben a háttérbeszélgetéseken elhangzottak közül csak olyan állításokat írtunk le, amiket legalább három különböző forrásunktól is hallottunk. Ha mégsem, azt külön jeleztük.
Szőlő utca: 14 év érinthetetlenség 2025 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-11-11 09:05:43 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


