iustitia.bg

A világbajnokság első 0:0-ja egyben a torna legnagyobb meglepetése: a kis Zöld-foki-szigetek, a vébé lenézett újonca hősiesen kivédekezte a Spanyolország elleni mérkőzést. Utoljára ilyen váratlan eredmény a vébék történetében talán az 1990-es nyitómeccs volt, amikor Kamerun legyőzte a címvédő Argentinát.
Az alig félmilliós Zöld-foki-szigetek éppen Kamerunt megelőzve jutott ki afrikai selejtezőcsoportjából a vébére, míg a spanyolok Európa-bajnoki címvédőként, a fogadóirodáknál a világbajnoki cím elsőszámú esélyeseként kezdték meg a tornát.

Ehhez képest a spanyolok hiába játszottak óriási fölényben (több mint háromszor annyi sikeres passzuk volt, mint az ellenfelüknek, 74 százalékos labdabirtoklásuk és 27 kapura lövési kísérletük volt, ezekből azonban csak hat találta el a kaput), a mérkőzés nagy részében ötlettelenül adogatták körbe a labdát a zöld-fokiak tizenhatosa előtt, miközben ők foggal-körömmel, de sportszerűen hárították el sorban a próbálkozásokat.
Az afrikaiak egészen mélyen, de nagyon koncentráltan védekeztek, a kapusuk pedig, főleg az első félidőben, jó néhány bravúrt is bemutatott. Neki mindenképpen meg kell jegyezni a nevét: Vozinha negyven évesen debütált a világbajnokságon, úgy, hogy a portugál másodosztályú klubjában egyébként csak kispadozik. A spanyolok elleni atlantai meccsen azonban úgy írta be magát hazája (nemcsak foci)történetébe, mint ’90-ben a kameruni Roger Milla, aki akkor 38 évesen lett a vébé sztárja.

Vazinha-rajongók Praiában, a Zöld-foki szigetek fővárosában:
A Zöld-foki-szigetekiek ugyan a második félidő nagy részében már csak kirúgdosni tudták a labdát, és a félpályáig is alig jutottak el, a spanyol válogatott képtelen volt feltörni a reteszt. Nem volt elég váratlan megoldásuk, nem volt elég sebességük, és nem voltak elég dinamikusak, úgyhogy nem sokszor tudtak a védők mögé kerülni.
Bár voltak periódusok, főleg az első félidő utolsó negyedórájában, amikor úgy tűnt, hogy nem lehet sokáig bírni ezt a nyomást, az idő pedig az afrikaiak felől nézve iszonyú idegesítően vánszorgott, a mérkőzés hosszabb szakaszaiban a spanyolok meglepően impotensnek tűntek – miközben a semleges nézők valószínűleg mindenhol a szimpatikus kicsiknek szurkolva drukoltak annak, hogy szülessen meg a világbajnokság első gól nélküli döntetlenje. A ráadás perceiben aztán a Zöld-fokiak még két veszélyes kontrát is vezettek – bár ezeket csúnyán elpuskázták, a világ vicce lett volna, ha a spanyolok a végén még ki is kapnak.

A Zöld-foki-szigetek válogatottjában kezdett és 60 percet kapott Laros Duarte, a Puskás légiósa is, vagyis már NB1-es pályára lépő is van az észak-amerikai világbajnokságon. Az afrikaiak magyar állampolgársággal is rendelkező védőjét, a tizenegy szerzont Fehérváron játszó Stopirát nem cserélték be, de neki is van még két lehetősége, hogy ő is aktív világbajnoki résztvevő legyen.
A Zöld-foki-szigetek legközelebb Uruguay-jal, majd pedig Szaúd-Arábiával játszanak majd. Még mindig nem ők a továbbjutás esélyesei (még egy csoportharmadik hely is meglepetés lenne), de a hétfői játékuk a továbbiaktól függetlenül emlékezetes marad. A spanyolok, akiktől mindenki jóval többet várt, még természetesen összeszedhetik magukat annyira, hogy akár VB-esélyesek is legyenek, de ennél nagyobb sebességre, több befutásra és főleg szellemre lesz szükségük a folytatásban.
A focitörténet egyik legromantikusabb null-nulla: a Zöld-foki-szigetek bravúrosan kivédekezte az ötlettelen spanyolokat 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-06-15 19:34:50 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


