iustitia.bg

A Központi Nyomozó Főügyészség azt írta a Népszavának, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügyében már 11 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük négyen vannak letartóztatásban.
Korábban csak 9 gyanúsítottról lehetett tudni. Az ügyészség tavaly decemberben adott ki közleményt a kilencedik gyanúsított kihallgatásáról. A bíróság idén áprilisban újra meghosszabbította a volt igazgató, egy gyermekfelügyelő, egy nevelő és egy rendész letartóztatását.

A Szőlő utcai botránnyal kapcsolatban a volt igazgató, Juhász Péter Pál egyik kiskorú áldozata áprilisban azt írta, nem tudja elfogadni, hogy Tuzson Bence visszaüljön a parlamentbe. Azért, mert a leköszönő igazságügyi miniszter volt az, aki arról beszélt, hogy nincs kiskorú áldozat a Szőlő utcai ügyben.
Tuzson Bence 2025 novemberében állította, hogy nincs kiskorú sértett a Szőlő utcai ügyben. Januárban azonban elismerte a legfőbb ügyész, hogy már 15 kiskorú sértettet azonosítottak. Bár Tuzson egyéni választókerületét elvesztette az április 12-ei választáson, a Fidesz listájáról mandátumhoz jutott.
Már 11 gyanúsított van a Szőlő utcai ügyben 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-06-21 14:39:19 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

