iustitia.bg 
Hegyoldalon vezető útról esett folyóvölgybe egy utasokkal teli helyközi autóbusz hétfő hajnalban Nepálban, a járművön lévő 44 ember közül 19-en életüket vesztették, 25-en pedig megsérültek. A rendőrség közlése szerint a halálos áldozatok között egy 24 éves brit állampolgár is van, a sérültek között pedig egy új-zélandi és legkevesebb egy kínai.

A járat Pokhara üdülővárosból tartott Katmanduba, amikor kevéssel éjfél után a fővárostól 80 kilométerre nyugatra eddig ismeretlen okból letért az útról, és a hegyoldalon maga körül többször átfordulva a 200 méter mélyen kanyargó Trisuli folyó partjára zuhant. A hatóságoknak egyelőre kilenc halálos áldozatot sikerült azonosítaniuk a 19-ből. A sérülteket mind katmandui kórházakba szállították.
Kína katmandui nagykövetsége korábban azt közölte, hogy egy másik kínai állampolgár is lehetett a buszon. Nepálban gyakoriak a buszbalesetek, főként az utak és a járművek rossz állapota miatt. Két évvel ezelőtt egy földcsuszamlás miatt szintén a gyors folyású Trisuliba zuhant két autóbusz 65 utassal. A tragikus balesetben a legtöbb utas holttestét megtalálták, de több embert azóta is eltűntként tartanak nyilván. Az egyik busz roncsait idén találták meg mélyen a folyómeder üledékébe temetve. (MTI)
Hegyoldalról zuhant le egy busz Nepálban, 19-en meghaltak 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-02-23 09:06:03 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog
