iustitia.bg –
Óriási sikerrel és kiemelkedő részvétellel rendezték meg Dunakeszin a Mozgás Éjszakája programot. A sport, a mozgás és az egészséges életmód szerelmesei péntek este több helyszínen is hódolhattak kedvenc sportágaiknak, miközben közösen élhették át a mozgás örömét.

A Magyarság Sporttelepen a Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) részéről Németh Péter köszöntötte a résztvevőket. A sportolni vágyó hölgyek és urak, fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódhattak a programokba, többek között együtt mozoghattak Nagy Amarillával, a helyiek körében rendkívül népszerű, immár 11 éve működő Mozdulj Dunakeszi program egyik közkedvelt edzőjével.

A rendezvény sikerét jól tükrözi a VSD Facebook-oldalán megjelent bejegyzés is:
„Még mindig a pénteki Mozgás Éjszakája hatása alatt vagyunk! Fantasztikus volt látni, hogy Dunakeszi apraja-nagyja sportcipőt húzott, és megtöltötte élettel a helyszíneket. Akár a Duna-parton futottatok, akár a színpad előtt táncoltatok, a füvön jógáztatok vagy éppen a sportcsarnokban játszottatok, mindannyian hozzájárultatok ahhoz, hogy ez az éjszaka felejthetetlen legyen. Hálásan köszönjük a rengeteg mosolyt, az elképesztő energiát és a kitartást!”


A város polgármestere, Dióssi Csaba – akiről közismert, hogy maga is elkötelezett híve a rendszeres testmozgásnak – közösségi oldalán szintén méltatta a rendezvényt:
„Dunakeszi! Megcsináltuk! Rengeteg mosoly, megmozgatott izom és kipróbált sportág – ilyen volt a Mozgás Éjszakája idén is! Elkészültek a programról készült képek. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek és velünk tartottatok, valamint hatalmas köszönet illeti a szervezőket a fáradhatatlan és kreatív munkájukért. Ilyen a sportok városa: együtt, mozgásban!”

A Mozgás Éjszakája ismét bebizonyította, hogy Dunakeszi valóban a sport és az aktív közösségi élet városa, ahol a mozgás nemcsak egészséget, hanem összetartozást is teremt.
(Vetési)
Fotó: Bocskay Zsolt és VSD














Mozgás Éjszakája Dunakeszin 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-06-14 13:23:26 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

