iustitia.bg 
A Kubatov Gábor FTC-elnökkel nem éppen baráti viszonyt ápoló Ferenczvárosi C-közép nevű Fradi-szurkolói Facebook-oldal hívta fel arra a figyelmet, hogy a debreceni ultrák furcsa helyzetbe manőverezték magukat.
A pénteki, 2–2-re végződött Debrecen–MTK meccsen némi lemaradással – hiszen Debrecenben volt már több, akkugyárellenes demonstráció is – megjelent egy kiírás a debreceni táborban:
„Élhető várost az akkugyárak helyett! Elég volt a városunk tönkretételéből!”
De, ahogy azt a Ferenczvárosi C-közép észrevette, miután az ügyről beszámolt a sajtó, a debreceni ultrák közleményben magyarázták el, hogy miért csinálták ezt:
„A meccsen négy külön kiírással üzentünk, amelyekben kifejeztük nemtetszésünket városunk tönkretétele miatt. Úgy látjuk, hogy az akkugyárak, a lassan több tucat munkásszálló, valamint az ezekkel érkező több ezer ázsiai vendégmunkás jelenléte hosszú távon tönkreteszi az itt élők egészségét és a város élhetőségét, illetve a vendégmunkások ittléte nagyban rontja szeretett városunk közbiztonságát és nyugalmát.
Brigádunk továbbra is elhatárolódik minden pártpolitikától, és úgy gondoljuk, hogy annak nincs helye a lelátón. Ugyanakkor lokálpatriótaként nem mehettünk el szó nélkül a történtek mellett – a becsületünk nem engedte, hogy tovább csendben maradjunk.
Látván, hogy a baloldali és liberális média, illetve politikusok a mi megnyilvánulásunkkal kampányolnak és próbálnak meg szavazatokat szerezni, szeretnénk közölni velük, hogy a Debrecen Tábor egy jobboldali identitású brigád, és elítélünk minden baloldali eszmét, ideológiát vagy éppen az LMBTQ-hoz kapcsolódó irányzatot.”

Ezek után a fradisták így szúrtak oda az Ultras Debrecennek:
„Összefoglalva: Nincs itt semmi látnivaló, csak a szokásos fideszes/mihazánkos pártpolitikamentes idegengyűlölet. Srácok, azért jár a pacsi, majdnem sikerült megtéveszteni mindenkit! Egy országot. Nagy szerencse, hogy elmagyaráztátok mi a sztori! A sok hülye így megnyugodhat. Ezek ugyanazok.”
„Elég volt a városunk tönkretételéből!” – üzenték a meccsen a debreceni ultrák, majd nekiálltak magyarázkodni 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-03-01 14:58:17 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

