iustitia.bg –Mozgalmas, sűrű és több szempontból is meghatározó évet zárt 2025-ben a Városi SE Dunakeszi. Az elmúlt esztendő nemcsak eseményekben és programokban volt kiemelkedő, hanem szervezetileg és szakmailag is új szintet jelentett. A VSD ma már egyértelműen a régió legnagyobb sportegyesülete, miközben továbbra is következetesen azt a szemléletet képviseli: nem elég nagynak lenni, minőséget és értéket kell teremteni.
Eredmények és példaképek – innen is el lehet jutni a csúcsra
A 2025-ös év kiemelkedő sportsikerekkel is szolgált. Az év során számos kimagasló eredmény született az utánpótlásban és a felnőtt korosztályban egyaránt, országos és nemzetközi szinten is – ezek közül most csak a legjelentősebbeket emeljük ki.
Sándorházi Vivien tollaslabdában egyéni Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, amely történelmi eredmény a sportág hazai történetében. Ötvös Patrik a Siketlimpián judóban ezüstérmet nyert, míg Eszes Dániel atlétikában fedett pályás Európa-bajnokságon és világbajnokságon is képviselte az egyesületet és Magyarországot.



Ezek az eredmények messze túlmutatnak az érmek számán. Valódi üzenetet hordoznak a dunakeszi gyerekek és fiatalok számára: innen is el lehet jutni a legmagasabb szintre. Ezek a sportolók nemcsak eredményeikkel, hanem emberi példájukkal is irányt mutatnak.
A csúcsteljesítménytől a tömegsportig
A VSD szemlélete szerint az élsport és a tömegsport egymást erősítő pillérek. A példaképek inspirációt adnak, a tömegsport és a szabadidősport pedig széles alapot teremt a mozgás megszeretéséhez.
Közösséget megmozgató események
2025-ben a VSD által szervezett városi sportesemények összességében 15–20 ezer embert mozgattak meg. A Mozgás Éjszakája, a Magyar Sport Napja, a BeActive Day és a nyári programok mind azt szolgálták, hogy a mozgás élménnyé váljon, és a sport minél több dunakeszi lakos mindennapjainak részévé váljon. Ezek az események hagyományt teremtenek, közösséget építenek, és erősítik a város sportos identitását.
Társadalmi felelősségvállalás
2025-ben több olyan kezdeményezés is megvalósult, amelyben a sport eszközként szolgált a segítségnyújtáshoz és az értékteremtéshez. Kiemelt jelentőségű volt az együttműködés a Dunakeszi Evangélikus Diakóniai Közösséggel, ahol a közös programok a mozgáson keresztül segítették a kapcsolódást és a közösségépítést.
Az egyesület célzott eszköztámogatással segítette a nógrádi, hátrányos helyzetű óvodákat játékokkal, tartós élelmiszerekkel és sportszerekkel.
Jubileumi 2026
A 2026-os év kettős jubileumot hoz: a VSD 10 éves, az anyaegyesület pedig 100 éve alakult. Ez a kettős jubileum meghatározza az egész esztendő szemléletét: a hagyományok tisztelete és a jövőbe mutató, tudatos építkezés egyszerre lesz jelen minden programban.
A VSD üzenete a 2026-os esztendőben is változatlan:
A sport az egészség megőrzésének egyik legerősebb eszköze, miközben közösséget teremt és összeköt. Az egészség az ember legnagyobb értéke, amely figyelmet és napi törődést igényel – elsősorban a mozgáson és az aktív életmódon keresztül. Ezt a fontos üzenetet szeretnénk ebben az évben is kommunikálni Dunakeszi és a régió lakosságának, a gyerekeknek és a felnőtteknek is.
Lindner Ádám elnök
Városi Sportegyesület Dunakeszi
Főképen: Pongrácz Bence (kékben) a zágrábi Európa-bajnokságon
VSD: Erős alapok, példaképek és jubileumi jövőkép 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2026-01-18 15:22:05 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

