iustitia.bg 
A KSH közlése szerint az ipari termelés 1,8 százalékkal bővült decemberben az előző év azonos időszakához mérten, munkanaphatástól megtisztítva azonban 1 százalékos volt a visszaesés mértéke. Novemberhez képest pedig 0,9 százalékos volt a növekedés. Ezek az adatok megegyeznek azzal, amit a hivatal az első közlésekor tett közzé, az iparon belül az egyes ágazatok teljesítményét viszont csak most ismertették.
Eszerint a legnagyobb súlyú feldolgozóiparban 3,9 százalékos volt a növekedés, ellenben az energiaiparban 21 százalékos visszaesés volt, a csekély súlyú bányászatban pedig 18,4 százalékos zsugorodás történt.
Ennél sokkal érdekesebb azonban a kormány gazdasági csodafegyverének szánt akkugyártás teljesítménye. Az ágazat 2023 vége óta ugyanis masszív lejtmenetben van, mivel egyrészt a korábban tervezett autóipari zöld átállás sokkal lassabban halad az eleinte vártnál, másrészt az általános, kedvezőtlen világgazdasági folyamatok (például vámháború, kereslethiány) szintén sújtják az ágazatot.
Több mint két év szenvedés és lejtmenet után azonban tavaly decemberben 27 százalékkal nőtt a hazai akkugyártás teljesítménye. Ez azonban csalóka, hiszen ez a kiugrás egy nagyon alacsony bázishoz képest történt, 2024 decemberében ugyanis rekordmértékben, 51 százalékkal zuhant az ágazat teljesítménye.
A magyar gazdaság húzóágazata, a járműgyártás tavaly decemberben 1 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Ezen belül a közúti gépjármű gyártása 0,6 százalékkal nőtt, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 5,9 százalékkal csökkent.
Két év szenvedés után negyedével nőtt az akkugyártás Magyarországon 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2026-02-13 09:34:23 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





