
Újabb két feljelentést tett összesen 166 milliárd forintnyi, az Eximbankhoz köthető befektetés miatt Kapitány István – jelentette be a gazdasági miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban. Az egyik ügyben egy Rogán Antalhoz köthető üzletember alapkezelő cége, a másikban a Tiborcz Istvánnal is üzletelő, szeptember közepe óta letartózatásban lévő Jellinek Dániel érdekeltsége érintett. Kapitány miniszter szerint az Eximbank átvilágítása nyomán eddig már közel 1300 milliárd forint értékű ügylet miatt tettek feljelentést.

Az első ügy az EXIM exportösztönző magántőkealapját érinti, amelybe a bank korábbi vezetése 56 milliárd forint közpénzt fektetett. Kapitány szerint ebből az EXIM jelenlegi értékelése alapján mindössze 22,5 milliárd forint maradt, vagyis a befektetett vagyon közel 60 százaléka, több mint 33 milliárd forint elveszett.
A miniszter szerint miközben az állam jelentős veszteséget szenvedett el, az alapot kezelő, Rogán Antalhoz személyes szálon kötődő Gubicza Ágoston cége egyre több pénzt kapott. Az alapkezelőnek 2025-ben már mintegy 1,4 milliárd forintot fizettek ki. Kapitány azt állítja, a könyvvizsgálói jelentések évek óta jelezték a veszteségeket, az EXIM korábbi tisztségviselői mégis jóváhagyták az alapkezelő tevékenységét, és nem kezdeményeztek változtatást.
A második feljelentés a Hungarian World State Financing Zrt. kötvényeinek megvásárlásáról szól. Az Eximbank több mint 110 milliárd forintért vásárolt kötvényeket a Jellinek Dánielhez köthető Indotek Csoport egyik vállalatától, Kapitány szerint megfelelő biztosíték nélkül. A tőke 80 százalékára az állam vállalt kezességet, vagyis ha a vállalat nem fizetett volna, a veszteség jelentős része az adófizetőket terhelte volna.
Kapitány azt mondta, az EXIM már az ügylet megkötésekor piaci és jogi szempontból is kockázatosnak minősítette a kötvényvásárlást. A Fidesz-kormány ennek ellenére határozattal írta felül a bank szokásos döntési rendjét, és felmentést adott az alól a szabály alól is, amely megtiltotta az Eximbank részvételét spekulatív ingatlanfinanszírozásban.
A gazdasági miniszter mindkét ügyben ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál, hűtlen kezelés, hanyag kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt. Hangsúlyozta, a büntetőjogi felelősség megállapítása a nyomozóhatóságok feladata, a minisztérium minden dokumentumot átad.
„A magyar adófizetőknek joguk van tudni, mi történt a pénzükkel, és ki felel érte” – mondta Kapitány.
Az Eximbank átvilágítása nyomán már júliusban négy feljelentés történt, amelyek miatt hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Újabb 166 milliárd forintnyi Eximbank-befektetés miatt tett feljelentést Kapitány István 2026
IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-10-09 19:31:30
Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

