iustitia.bg 
Lövöldözés volt a szerbiai parlament épülete előtt, egy férfi megsérült, a lövöldözőt őrizetbe vették – írja a Szabad Magyar Szó. A Belgrádi Felsőügyészség közleménye szerint a 70 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy „egy politikai jellegű szóváltást követően” egy engedély nélkül tartott lőfegyvert vett elő, és több lövést adott le.
A lövések egyike egy férfi combját találta el, a másik pedig egy közeli gázpalackot, ami robbanást és tüzet okozott. A gyilkossági kísérleten túl a férfit azzal is gyanúsítják, hogy engedély nélkül tartott, hordott és forgalmazott fegyvereket és robbanóanyagokat, továbbá közveszély okozásával is, a parlament előtti sátortábor ugyanis, amelyikben a gázpalack volt, a robbanástól kigyulladt. Tűzoltók hamar eloltották.

Aleksandar Vucic szerint terrorcselekmény történt. A szerb elnök éppen a Szerbia Palotában vett részt egy ünnepségen, de beszéd helyett elnézést kért, és azt mondta: el kell hagynia az eseményt egy „terrorcselekmény miatt, amely éppen most történt a szerbiai köztársasági parlament előtt”. A parlament ülését nem szakították meg.
Szerbiában egy éve folyamatosak a tüntetések Vucic elnök ellen, mióta leszakadt az újvidéki vasútállomás előtetője, 16 ember halálát okozva. A bűnösöket a mai napig nem tartóztatták le, a szálak az elnökig vezetnek. A tiltakozásokat egyetemisták vezetik, a hatalom ezeket erőszakkal próbálja elfojtani, de a mozgalom egyre erősebb, és az ország valamennyi régiójában jelen van. A szerbiai helyzetről legutóbb itt írtunk hosszabban.
Politikai szóváltás miatt lövöldözés volt a szerbiai parlament előtt IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-10-22 16:05:39 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





