iustitia.bg


Egy állatorvos és asszisztense pénzért hamisan igazolták kiskutyák életkorát, és hogy megkapták a kötelező oltásokat. A Pest Vármegyei Főügyészség minősített vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellenük.
A Cegléd környéki településen élő állatorvost 2023 júniusában kereste fel egy pár, akik kiskutyák exportjával foglalkoztak. A jogszabályok szerint a kutyák külföldre szállításához szükséges veszettség elleni oltás, amelyre legkorábban az állat 12 hetes kora után kerülhet sor, továbbá a külföldre szállításhoz állatútlevélre is szükség van, amely tartalmazza az állat oltásait és annak időpontjait.
A pár tudta, hogy külföldön a 8-10 hetes kölyökkutyák a legkeresettebbek, így olyan okiratok kiállítását kérték az állatorvostól, amelyek valótlanul igazolják a kiskutyák életkorát és azt is, hogy a kötelező oltásokat megkapták.
A közlemény szerint 2023 júniusa és decembere között az állatorvos és asszisztense mintegy 200 kutya esetében állított ki olyan kisállat útlevelet, amelyben valótlanul igazolták az életkort és az oltás megszerzésére vonatkozó adatot; a pár összesen több mint 3 millió forintot fizetett ki a hamis okiratokért.
A Pest Vármegyei Főügyészség az állatorvost minősített vesztegetés elfogadásának bűntettével, továbbá asszisztensével együtt többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével, míg a párt minősített vesztegetés bűntettével és felbújtóként elkövetett, többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni.
Külföldön a 8-10 hetes kiskutyák a keresettek, ezért jó pénzért életkori és oltási adatokat hamisított az állatorvos a magyar tenyésztőknek 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-07-03 07:43:33 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog




