iustitia.bg

Valóban távozik a honvédségtől Orbán Gáspár, a választók által leváltott miniszterelnök fia – erősítették meg honvédségi forrásaink a Kontroll információját.
Tudomásunk szerint a századosi rangban lévő Orbán Gáspár még a választások előtt nyújtotta be leszerelési kérelmét. Ezt sok katona megtette korábban is, de a háborús veszélyhelyzet miatt a kérelmeket számos alkalommal visszadobta a honvédség. (A honvédségi toborzókampány arca, a Telexnek a választások előtt a honvédség valódi állapotáról nyilatkozó Pálinkás Szilveszter is így járt.)

Hogy pontosan mikor nyújtotta be a kérelmét Orbán, azt nem tudjuk, mindenesetre ma jutottak el a személyügyi beszélgetésig. (Nem tudjuk, hogy a felhalmozott kérelmek miatt tartott a folyamat idáig, vagy azért, mert a választás előtt rosszul vette volna ki magát a kormányfő fiának a távozása). A beszélgetésen közös megegyezésben állapodtak meg. Van ilyen megoldás is, de ez a leszerelőknek nem minden esetben előnyös ajánlat.
Orbán Gáspár 2019 nyarán tette le a katonai esküt a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképzőszázadánál. Az eseményen jelen volt a miniszterelnök is. Kiemelt státuszát jelzi, hogy a következő évben, 2020-ban már részt vett a Sandhursti Királyi Katonai Akadémia kilenc hónapos kurzusán, ennek elvégzése után kezdte a katonatiszti pályáját. Ennek különleges epizódja volt, hogy milyen szerepet játszhatott a honvédség tervezett afrikai missziójában. Csádban többször is tárgyalt kormányzati delegáció tagjaként.
Orbán Gáspárról részletesen beszélt Pálinkás Szilveszter is a választások előtt. Szoros kapcsolatban voltak, mert együtt tanultak a Brit Királyi Katonai Akadémián. Pálinkást előre felhívta a vezérkari főnök, hogy fontos ember érkezik: „Úgy fogalmazott, hogy etessem, itassam, pisiltessem, győződjek meg arról, hogy elvégzi ezt az akadémiát, mert ha nem, akkor elveszítjük a munkánkat.” Orbán Gáspárnak szerinte nem kellett végigmennie a hivatalos kiválasztási folyamaton, hogy „a világ legjobb és legdrágább akadémiájára” kerüljön, és ez sokakat demoralizált.
Az akadémia elvégzése után is megmaradt a baráti és bajtársi kapcsolata Orbán Gáspárral, aki „egyszer csak felkerült a Karmelitába, kapott egy irodát főhadnagyként, és elkezdte tervezni az afrikai misszióját”. Pálinkás szerint azt mondta neki a miniszterelnök fia, hogy az önkéntes keresztény missziója alatt Afrikában megtalálta Istent, és „az égből szólt neki Isten, hogy gyere, és mentsd meg az afrikai keresztényeket”. Pálinkás elfogadhatatlannak tartja, hogy a csádi misszió stratégiai tervezésébe beleszólhatott valaki politikai okokból, pláne, hogy nem sok értelmét látja a kockázatos katonai akciónak.
„Volt egy beszélgetésünk, ahol megosztotta velem a tervezés részleteit. Elmondta azt, hogy a misszió során ötven százalékos harcértékvesztéssel számol. Azt jelenti, hogy az általa vezetett misszióban ötven százaléka a magyar katonáknak meg fog halni.”
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Pálinkás megszólalása után azzal próbált védekezni, hogy szó sincs csádi misszióról, tavaly novemberben még több mint 27 milliárdos költséggel számolt a Honvédelmi Minisztérium csak 2026-ra.
Leszerel a honvédségtől Orbán Gáspár 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-22 16:08:05 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


