iustitia.bg 
A Tisza Párt délután ötkor Mezőkövesden elindított országjárását este hét órakor Miskolcon folytatták több száz fős tömeg előtt.
Magyar Péter azzal kezdte, hogy a miskolci volt feleségének hála mindig hálás lesz Miskolcnak, „más ember lennék enélkül a város nélkül”, majd sorolta, hogy a Fidesz hogyan hagyta leépülni a várost. „Csöbör Katalin mehet a trafikba, a többiek mehetnek nyugdíjba, itt valódi képviselők lesznek ebben a városban” – mondta a Tisza Párt elnöke, mielőtt bemutatta a helyi Fidesz kihívóit: az 1-es körzetben induló Juhász Roland turisztikai szakembert és a 2-es körzetben induló Czipa András jogászt.
Juhász arról beszélt, hogy Miskolcon született és él. „Nem vagyok szónok, nem vagyok szuperhős, bevallom, soha nem beszéltem még ennyi ember előtt” – mondta, majd arról beszélt, hogy a szorgalom, a kitartás és a tenni akarás a szuperereje. Móricz Zsigmondot idézte, aki szerint Miskolc volt hazánk legnagyobb jövőjű városa. A jóslatot azóta nem sikerült beteljesíteni, de „most rajtunk a sor”. „Én itt maradok, itt van az otthonom, itt van a családom, itt vannak a barátaim. Nem megosztani jöttem, nem visszavágni jöttem, hanem dolgozni, összekötni és építeni” – mondta Juhász, „békés, emberséges és működő Magyarországot” ígérve.
Magyar Péter azt mondta, a fideszes Bajusz Gáborék adófizetői pénzből plakátolják tele a várost a kocsonyafesztivál alatt. Ahogy Mezőkövesden Tállait, úgy most Bajuszt is következetesen elvtársként szólította meg, és azt mondta, itt lesznek még egy ideig, szívesen látják, hogy válaszoljon a kérdéseikre.
Czipa András azt mondta, az Európai Parlamentből hozta haza Miskolc, mert nem bírja tétlenül nézni, ahogy a város egyre tehetetlenebb lesz. Kassával és Debrecennel ellentétben itt elmaradt a belváros rehabilitációja, a kapualjakat civil összefogások próbálják felújítani – mondta Czipa, aki szerint a helyi utak szinte használhatatlanok. Arról beszélt, hogy ő még tanulhatott külföldön Erasmusszal, de ma egy miskolci egyetemistának erre nincs lehetősége, pedig szükség lenne arra, hogy hazahozzák máshonnan a tudást. Stabil munkahelyeket és a gazdaság újraindítását ígérte.

Magyar Péter azzal vette át a szót, hogy:
„Történelmi pillanatoknak vagytok tanúi. A történelem főutcáján jártok. Nem minden generációnak adatik meg, hogy érdemben befolyásolja a hazája sorsát. Nektek most igen. Lesz mit mesélni az unokáitoknak.”
Azt mondta, „55 nap van hátra, kevesebb mint egy nyári szünet, és az rövid”, majd mindenkit arra kért, hogy jelentkezzenek önkéntesnek a helyi Tisza szigeteknél, vagy legalább adják meg az elérhetőségeiket, hogy tudjanak kapcsolatot tartani. „Most vagy soha Most!” – mondta Mezőkövesd után ismét a MOST VAGY SOHA! felirat előtt állva.
Magyar azt ígérte, minden volt miniszter ellen vagyonosodási vizsgálatot indítanak. Ismét felhozta az MNB-alapítványok ügyét, említve, hogy a mai napig nem hallgattak ki senkit, „ezek a fideszes bűnözők élvezik” a lopott pénzt Dubajban, New Yorkban, a francia Riviérán. Csöbör Katalint és Bajusz Gábort is arról kérdezte, hogy mit tudtak arról, hogy mi történik a gyerekotthonokban, és mit tettek eddig. Trafikmutyi, álcivil szervezetek, iskolában kampányolás – sorolta Magyar a Fidesz bűneit, majd elismételte, hogy az Orbán-kormány korrupciója miatt nem kapja meg Magyarország az uniós forrásokat.
Ismét beszélt a gödi Samsung-gyár körüli ügyekről – azt ígérve, hogy akkugyárak helyett a magyar kkv-kat fogják támogatni –, és sokadszor is elmondta, hogy „vége van, elvtársak, tovarisi konyec”. Azt ígérte, a közmunkások sem fideszesek házait fogják karbantartani. Magyar azt mondta: „Építsünk már egy olyan országot, ahol nemzeti minimum a gyerekek védelme!” Köszönetet mondott az önkénteseiknek, és azt mondta, a Tisza ma Magyarország legnagyobb politikai közössége, majd arra kért mindenkit, hogy mondják el mindenkinek, hogy a Tisza a béke pártja, akármit is hazudnak róla. Azt ígérte, 2026. július 1-től nem lehet behozni Ázsiából vendégmunkásokat addig, amíg el nem indulnak a magyarok bérei felfelé.
A teljes álcivilhálózat és a fideszes propaganda állami támogatását felfüggesztik, de a java utána jön – mondta a Tisza Párt elnöke, aki szerint „a 3000-4000 Orbán-janicsár elnyeri méltó büntetését” (gondolt itt többek között az Európai Ügyészségre és a leendő vagyonvisszaszerzési hivatalra), de emellett nemzeti megbékélésre lesz szükség, be kell temetni azokat az árkokat, amiket Gyurcsány és Orbán közösen ástak. Itt is azzal zárta a beszédét, hogy: „Nézz a lányodra, nézz a fiadra, gondolj a hazádra és szavazz a Tiszára!”
Magyar Péter: Csöbör Katalin mehet a trafikba, a többiek meg nyugdíjba! 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-02-16 19:23:33 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

