iustitia.bg –Juhász Béla, Sződliget DK-s polgármestere javaslatát támogatva, Makrai Zsolt és Ferjancsics László kezdeményezték, hogy Göncz Árpád egykori köztársasági elnökről nevezzenek el utcát Vácon. Leszavazta a képviselők többsége. Tótváradi-Nagy Bence szembe ment Matkovich Ilonával ebben a kérdésben.
Ványai László módosító javaslatában kérte a Kórház utca név változatásának kivételét a javaslatból. Mint arról már beszámoltunk, sajtótájékoztatón is közölte, hogy Göncz Árpád vitatott személyiség, ezért sem javasolja, hogy róla utcát nevezzen el. Helyette Gérecz Attilát javasolta, akit elmondása szerint az 1956-os forradalom Petőfijeként is emlegetnek. Tótváradi-Nagy Bence is azt javasolja, hogy a Göncz Árpád utca lekerüljön a javaslatról. Mint arról beszámoltunk Sződliget polgármestere, Juhász Béla a DK országgyűlési képviselő jelöltjének volt az ötlete, hogy Vácon utcát nevezzenek el Göncz Árpádról. Ezt támogatta Makrai Zsolt és Ferjancsics László is.
7 igen 1 nem 6 tartózkodással nem fogadták el azt, hogy Vácon utcát nevezzenek el Göncz Árpádról. Kiss Zsolt alpolgármester az ebédszünetről nem ért vissza a szavazásra. Ferjancsics László a javaslat egyik előterjesztője ezt szóvá is tette, megjegyezve, hogy kellett volna a szavazata.
Matkovich Ilona, Inotay Gergely, Jess Kinga, Makrai Zsolt, Molnár Nándor, Ferjancsics László szerette volna támogatni a DK-s Juhász Béla javaslatát, és átnevezték volna a Kórház utcát, de szavazatuk kevének bizonyult ehhez.
Mint arról beszámoltunk, Ványai László korábban Göncz Árpád börtönéveire kitérve rámutatott, hogy egyes rabtársak szerint Göncz „beépített áruló” volt, aki együttműködött a pártállami biztonsági szervekkel. „Többen azt állítják, hogy elítélésük olyan beszélgetések nyomán történt, amelyeket bizalmasan, cellatársként osztottak meg vele” – mondta Ványai. A politikus szerint az is figyelemre méltó, hogy Göncz börtönévei alatt angolul tanulhatott és irodalmi fordításokat készíthetett, miközben más elítéltek legfeljebb műszaki szövegekkel foglalkozhattak. „Ez a körülmény is sok kérdést vet fel” – jegyezte meg. Ványai László kijelentette, hogy a Fidesz–KDNP frakció célja nem más, mint elkerülni a társadalmi megosztottságot. „Nem szeretnénk, hogy vita és feszültség keletkezzen egy közterület elnevezése miatt.
A döntést Szádoczki Imre a Fidesz váci elnöke is kommentálta a Facebook oldalán. Mint írta: „A Testület józan fele döntött: NEM lesz Göncz Árpád utca Vácon!”
Forrás: vaconline.hu/Gerzsenyi-Raczkó Tímea

Nem lesz Göncz Árpád utca Vácon 2025 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-11-19 15:43:14 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


