iustitia.bg

Tizenhat év kormányzás, hatalom, rettegtetés, kamuzás, terelés, pazarlás, lenyúlás, hazugság után véget ért Magyarországon egy korszak.
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének leáldozott – élt 16 évet.
Időnként cinikus volt, hiányzott a rendszerből az empátia, elitista volt, olykor negatív, máskor teljesen abszurd. Ez sugárzik a 16 képről is, amelyeken bemutattuk, hogy milyen is volt. Nemcsak a képek, a kormánytagok és kormányközeli személyek nyilatkozatai is árulkodók. A NER legsúlyosabb, legemlékezetesebb, legelképesztőbb idézeteit is összegyűjtöttük.

Így gondolkodtak vezetőink a világról és az emberekről
Egy éve sem volt hatalmon a Fidesz a 2010-es győzelme után, amikor Lázár János, aki akkor még Hódmezővásárhely polgármestere volt, kerek perec elárulta a városi közgyűlésben: ő nem hisz abban, hogy valaki önhibáján kívül kerülhet bajba.
„Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani. Annak annyi az élete” – Lázár János, 2011

Egy bizottsági ülésen az egyik fideszes képviselő arra jutott, hogy a rossz is jó. Az éleslátó képviselő két évvel később a Magyar Államkincstár elnöke lett. A pozícióját 3 évig töltötte be.
„A gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha történetesen negatív” – Dancsó József fideszes képviselő, 2012
A későbbi (és azóta volt) jegybankelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként időről időre óriási világmegfejtésekbe kezdett magyarságról, országról, gazdaságról.
„Mi büszkék vagyunk, hogy Ázsiából jöttünk. Kisgyermekeink fenekén 100-ból 30 esetben hat hétig kis piros pont van, mint a japán kisgyermekek fenekén” – Matolcsy György, 2012
„Magyarország ugyan nem lesz európai elefánt, de remélem, lesz megint kelet-európai kistigris. Aranyos, játékos, de azért lesznek fogai” – Matolcsy György, 2012
A NER 16 évének legsúlyosabb idézetei 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-26 10:03:05 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


