iustitia.bg 
Bravúros történelmipárhuzam-útvesztőbe húzza bele olvasóit Rétvári Bence kormánypárti politikus a Törvényszék által betiltott, full Fidesz-propaganda Bors-különszámot illetően.
A 15 éve kétharmaddal kormányzó, lényegében minden fontos közhatalmi pozíciót a saját embereivel feltöltő, a sajtó nagyrészét, közte a Borsot is megszerző és saját szolgálatába állító Fidesz-KDNP politikusa szerint
- a betiltott Bors-különszám SZAMIZDAT,
- ott tartunk, mint 1989-ben,
- „Magába SZerelmes Magyar Péter”, alias MSZMP pedig a bukott kommunisták lendületével tiltat be lapokat.
- Nyílt viták helyett erőszak.
Vagyis Rétvári fejében az a helyzet, hogy van Magyar „MSZMP” Péter, aki olyan hatalommal rendelkezik, mint 90 előtt az állampárt, bármit megcsinálhat, betilthat lapokat, a módszere vita helyett az erőszak. És van a szegény, elnyomott, nyílt vitákat hiába kezdeményező Fidesz, amely letarolva, betiltva, bezúzatva is küzd a rendszer ellen, akár börtönt is kockáztatva.
Mondjuk az a része érdekes a párhuzamnak, hogy miért pont 1989-ben járunk, hisz az azutáni évben elég nagy fordulat jött a politikában. Nem tudni, vajon Rétvári ezt belekalkulálta-e az analógiába.
A Bors kiadója egyébként közölte, hogy a tiltás ellenére is terjesztik a különszámot.
Rétvári már ott tart fejben, hogy a kommunista, állampárti, elnyomó Magyar Péter ellen küzd a szegény, betiltott, ellenzéki Fidesz 2025 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-12-20 17:23:25 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

