iustitia.bg

Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be Schummer Orsolya, a Tisza képviselője annak érdekében, hogy ez év végéig változzon a parlamenti házszabály, és a mostaninál nagyobb számban lehessen sürgős tárgyalást tartani, illetve kivételes eljárást lefolytatni. Az előterjesztése (pdf) értelmében
- a sürgős tárgyalás elrendelésének félévenkénti felső határát a jelenlegi legfeljebb hatról tizenöt alkalomra, míg
- a kivételes eljárás elrendelésének félévenkénti felső határát a jelenlegi legfeljebb négyről tíz alkalomra emeli.
A két felső határt 2027. január elsejei hatállyal a mostani szintre állítják vissza.
Az előterjesztő indokolása szerint a módosítás ahhoz kell, hogy „Magyarország mielőbb hozzáférjen a számára megítélt, az előző kormány felelősségi körébe tartozó okból elmaradt uniós forrásokhoz”. Mivel idén augusztus 31-ig „összesen mintegy 8000 milliárd forint összegű forrás sorsa dől el véglegesen, elengedhetetlen a sürgős tárgyalásra, valamint a kivételes eljárásra vonatkozó határozati házszabályi rendelkezések átmeneti módosítása” – olvashatóm a Schummer által kedd délután benyújtott javaslatban.
Mindkét változtatás az extrém gyorsan elfogadható jogszabályok megalkotásának terét bővíti. A sürgős tárgyalással akár hat nap alatt át lehet vinni egy javaslatot az Országgyűlésen, míg normál esetben ez hetekig tartó, több körös vitával folytatott folyamat. A kivételes eljárásban még ennyi idő sem kell, a benyújtás után 24 órával már szavazhatnak is egy előterjesztésről.
A Tisza átírja a parlamenti szabályokat, 8000 milliárd oka van a házszabály módosításának 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-06-09 17:38:12 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





