
Négy jelölt maradt versenyben a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöki pozíciójáról szóló pályázaton. A parlament igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága kedden Ligeti Miklóst, Unger Annát és Jancsics Dávidot hallgatja meg személyesen, hozzájuk csatlakozik Sárvári Nicholas, a Tisza-frakció jelöltje.
Az egykori minisztériumi tisztviselő
A három jelölt közül Ligeti Miklós, a Transparency International magyarországi jogi igazgatója a legismertebb. Ligeti 2002-ben az ELTE-n szerzett jogász diplomát, majd 2007-ig az Országos Kriminológiai Intézet segédmunkatársa volt. Utána köztisztviselőként helyezkedett el, a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány idején az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, majd a Belügyminisztériumban volt titkárságvezető, osztályvezető és főosztályvezető-helyettes. A Transparency jogi vezetőjeként 2012-től dolgozik.
Ligeti az elmúlt években rendszeresen megszólalt korrupciógyanús ügyekben. Miután a Külgazdasági- és Külügyminisztérium 2023-ban az iratok megsemmisítésére hivatkozva nem adta ki a 176 milliárd forint értékű lélegeztetőgép-beszerzések iratait a Transparencynek, Ligeti „kamugyanúsnak” nevezte az eljárást, és azt mondta, feltételezhetően nem is semmisítették meg az iratokat, csak erre hivatkozva titkolják az üzlet részleteit. De Ligeti volt az is, aki 2021-ben bejelentette, hogy a Transparency feljelentést tett a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány külhoni magyaroknak szánt adományból vásárolt budai villalakása miatt.

Ligeti emlékezetes szereplése volt, amikor a 2024-es Tranzit Fesztiválon úgy vitatkozott Lánczi Tamással, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökével, hogy a hivatal éppen vizsgálatot folytatott a Transparency ellen.
Ligeti korábban nyilvánosan is jelezte, hogy beadta a pályázatát a NVVH elnöki pozíciójára. Azt mondta, az a motivációja, hogy „végre egyszer csináljuk meg rendesen az elszámoltatást, ha már például 1990-ben elmaradt”.
A politológus-elemző
Unger Anna Róza 2003-ban az ELTE-n szerzett politológus diplomát, majd 2018-ban politikatudományi doktori fokozatot. Az elmúlt években az ELTE Társadalomtudományi Karának docenseként dolgozott, és rendszeresen szerepelt politikai elemzőműsorokban. A választási kampányban például arról beszélt, hogy „a magyar kormány útonálló lett”.

Unger a választás után Labanino Rafaellel közös véleménycikkében amellett érvelt, hogy az Orbán-rendszer választási autokrácia volt. „A magyar választók soha nem látott számban, majd’ 3,4 milliónyian tettek hitet a rendszerváltás mellett, és ezért a politikai pluralizmusról is tudatosan lemondtak. Közel 5000 aktivista akadályozta meg a rendszerszintű csalásokat, több OEVK-t átfordítva ezzel a Tiszának. Mi úgy látjuk, nem az egyik karizmatikus vezető leváltása és egy új felemelése történt, hanem az ország egy nagy, sokak szerint utolsó békés próbálkozással megszabadult egy autoriter rendszertől, és visszavette magának az országot.”
Punkból korrupciókutató
Jancsics Dávid 2006-ban az ELTE-n szerzett szociológusi diplomát, majd a City University of New York-on doktori fokozatot. Korrupciókutatóként az elmúlt években az Egyesült Államokban élt, és több cikket írt a magyarországi korrupcióról. „A korrupció szociológiája – A kisstílű megvesztegetéstől a közpénzek ellopásáig Magyarországon” című doktori disszertációja tavaly jelent meg. Jancsics egyébként a tinédzserkorát a punkszcénában töltötte, az 1986-ban alakult, Leukémia nevű hardcore punkegyüttes basszusgitárosa volt. Illetve ma is az, mert a zenekar tavaly év elején hosszú szünet után újra összeállt, és Kémia néven újra aktív.

Jancsics 2011-ben interjút adott a régi Indexnek. Uj Péternek azt mondta, lakótelepi munkáscsaládból származik, ezt a tényt pedig munkája során is kamatoztatni tudta .„Egy ilyen lakótelepi gyerek, aki a tinédzserkorát punkbandákban töltötte, talán olyasmikbe is beleláthat, amikbe egy jól szituált egyetemista aligha. Ötven interjút készítettem a kispesti futballhuligántól az alkoholista kisvállalkozón át államtitkárig. Alsóbb osztálybeliként könnyedén megérteted magad, megbíznak benned, elmondanak olyan dolgokat is, amit másnak talán nem. Egy társadalomtudós számára nagy adomány ez.”
Jancsics az elmúlt években többször is nyilatkozott a magyarországi korrupcióról. Az Átlátszónak 2022-ben arról beszélt, hogy „a lakosság kilencven százaléka nagyon jól látja, hogy mi zajlik itt, hogy a NER-be van becsatornázva minden. Van, aki azt mondja erre, hogy korrupció van, és van, aki azt, hogy ez nem korrupció, ez a normális ügymenet, az új elit létrehozása”. A Forbesnak pedig 2025-ben azt mondta, hogy Magyarországon az állam a korrupció legaktívabb szereplője.
Kanadai-magyar menedzser
A parlamenti frakciók is javasolhattak egy-egy személyt a meghallgatásokra. A Fidesz-frakció nem vett részt a folyamatban, mert az NVVH szabályozását alkotmánysértőnek tartják. A Tisza-frakció viszont Sárvári Nicholast jelölte.
Sárvári kanadai-magyar kettős állampolgár, ’56-os kivándorlók gyermeke. Kanadában született, ott is nőtt fel, közel harminc éve viszont Magyarországon él. 2010 óta a kibervédelemmel és kockázatkezeléssel foglalkozó CNS Risk UK Ltd. managing partnere, 2009 óta a Magyar-Kanadai Kereskedelmi Kamara elnöke. A választási kampányban a DE Akcióközösség koordinátora volt, a motoros csapatokat vezette.

Sárvári a választás előtt arról írt a Substacken, hogy milliók élnek 16 éve egy megfélemlítésre épülő rendszerben, és ők félnek rosszul szavazni, mert attól tartanak, hogy Orbán nélkül a település és a közösségi kapcsolatok összeomlanak. Ezért a félelem leküzdése számít igazán a választáson. A választás után azt írta a Linkedinen, Magyarország megmutatta, hogy a nyilvánvaló, rendszerszintű korrupcióval szembeni társadalmi türelem véges, az új kormánynak pedig „nemcsak elszámoltatnia kell, hanem meg kell teremtenie azokat a társadalmi, oktatási és erkölcsi feltételeket is, amelyek mellett a korrupció elveszíti társadalmi elfogadottságát”.
A kiválasztás menete
Az NVVH elnökjelöltjeit keddtől hallgatja meg a parlament igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága. Miután a bizottság kiválasztja a végső jelöltet, a parlamenti képviselők titkos szavazáson szavaznak a személyéről. Az elnöki pozícióra összesen 96-an pályáztak.
Címlapkép: Kiss Bence/444
IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-08-24 15:14:14
Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

