
Hétfőn elkezdődött a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) vezetőinek kiválasztása. A parlament Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága zárt ülésen kiválasztotta azokat, akiket kedden és szerdán személyesen is meghallgatnak – írja a Telex.
Hantosi István, a bizottság tiszás elnöke az ülés után bejelentette, hogy az NVVH elnöki posztjára három jelölt maradt versenyben:
- Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója,
- Unger Anna Róza, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi docense,
- Jancsics Dávid szociológus, korrupciókutató.
Ligeti Miklós 2002-ben az ELTE-n szerzett jogász diplomát, majd 2007-ig az Országos Kriminológiai Intézet segédmunkatársa volt. Utána köztisztviselőként helyezkedett el, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, majd a Belügyminisztériumban titkárságvezető, osztályvezető és főosztályvezető-helyettes volt. A Transparency jogi vezetőjeként 2012-től dolgozik.
Ligeti korábban nyilvánosan is jelezte, hogy beadta a pályázatát a NVVH elnöki pozíciójára. Azt mondta, az a motivációja, hogy „végre egyszer csináljuk meg rendesen az elszámoltatást, ha már például 1990-ben elmaradt”.
Unger Anna Róza 2003-ban az ELTE-n szerzett politológus diplomát, majd 2018-ban politikatudományi doktori fokozatot. Az elmúlt években az ELTE Társadalomtudományi Karának docenseként dolgozott, és rendszeresen szerepelt politikai elemzőműsorokban. A választási kampányban például arról beszélt, hogy „a magyar kormány útonálló lett”.
Jancsics Dávid 2006-ban az ELTE-n szerzett szociológusi diplomát, majd a City University of New Yorkon doktori fokozatot. Korrupciókutatóként az elmúlt években az Egyesült Államokban élt, és több cikket írt a magyarországi korrupcióról. „A korrupció szociológiája – A kisstílű megvesztegetéstől a közpénzek ellopásáig Magyarországon” című doktori disszertációja tavaly jelent meg.
Hantosi azt mondta, a vádemelési és a fellebbezési elnökhelyettesi posztra kiírt pályázatokat a jelentkezések nagy száma miatt eredménytelennek nyilvánították. Kedden így három pozícióra kezdődnek meg a meghallgatások: az elnöki, a közpénzügyi elnökhelyettesi és a nyomozati elnökhelyettesi tisztségre.

A bizottság elnöke az MTI tudósítása szerint azt mondta, hogy nyomozati elnökhelyettesnek Steigler Lászlóné Rédei Rita, Tasnádi Katalin és Nagycenki Tamás kapta a legtöbb jelölést. A közpénzügyi elnökhelyettesi poszt jelöltjei közül Szalai Bálintot, Jakó Endre Leventét és Bakonyi Bernadettet szeretnék személyesen meghallgatni.
Arra a kérdésre, hogy milyen képességekkel kell rendelkezniük a vagyonvisszaszerzési hivatal leendő vezetőinek, azt mondta: egyrészt a pályázati felhívásban foglalt szakmai és összeférhetetlenségi elvárásoknak kell megfelelniük, valamint egy magas fokú személyi integritás, autonómia, határozott kiállás az, amit vártak, illetve várnak a jelöltektől a személyes meghallgatáson is. Úgy fogalmazott, az, amire az egész ország most vár, hogy véget vessenek annak a korrupciós hozzáállásnak, amely az elmúlt években jellemezte Magyarországot a közpénzekre való gazdálkodás területén.
„Olyan emberekre van szükség a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal élén, akik határozottan, szakmai tudásuk teljével, személyes képességeikkel tudják ezt a célt erősíteni”
– mondta a bizottsági elnök. Kitért arra is, hogy az Országgyűlés reményeik szerint az ősz elején elfogadja az NVVH alapító okiratát, és azt követően az ősz folyamán a hivatalnak föl kell állnia. Számos olyan pályázó is jelentkezett, aki nem vezetői posztot szeretne betölteni, hanem kifejezetten a hivatal munkatársaként szeretné szolgálni az országot.
Az NVVH elnöki és elnökhelyettesi posztjaira múlt vasárnapig lehetett jelentkezni, az elnöki pozícióra 96-an, az elnökhelyettesi tisztségekre összesen 68-an pályáztak. Tisztségenként a három legmagasabb pontszámot elérő jelentkezőt hívták meg, de a parlamenti képviselőcsoportok további egy-egy jelölt meghallgatását is kérhetik.
A Fidesz-frakció jelezte, hogy nem vesznek részt a Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek jelölésében és kiválasztásában, mert az NVVH szabályozását számos ponton alkotmánysértőnek tartják. A Mi Hazánk jelöltjeit leszavazta a bizottság. Novák Előd, a bizottság mi hazánkos tagja sajtótájékoztatón azt mondta, rajtuk kívül más ellenzéki párt nem vett részt az ülésen. Novák a Telex szerint azt mondta, már „le van zsírozva”, hogy Ligeti Miklós lesz az NVVH elnöke, amivel a Mi Hazánk egyáltalán nem ért egyet. Azt ígérte, később pontosan nyilvánosságra fogják hozni, hogy mik a problémáik Ligeti személyével.
Hantosi korábban azt mondta, a bizottság „várhatóan augusztus 27-én vagy 28-án tisztségenként külön dönt az Országgyűlésnek javasolt személyről, majd benyújtja döntését az Országgyűlésnek. A Hivatal elnökét és elnökhelyetteseit az Országgyűlés titkos szavazással választja meg”.
A hétvégi cikkünkben Hantosi arról beszélt, nem a kormány választja ki a jelölteket, és „nem Magyar Péternek kell előzetesen jóváhagynia a neveket. Nyilván érdekelni fogja Magyar Pétert, kiket jelöl ki a bizottság, de nem ő fog választani. Nem az történt, hogy a bizottság kapott volna öt nevet. Egy nevet sem kaptunk.” És akkor sem rúgják majd ki az elnököt, ha elkezdi Magyar Péter Diákhitel Központos szerződéseit vizsgálni – ígérte Hantosi.
A hivatal létrehozásáról július végén kétharmaddal döntött a parlament, ezzel teljesítették a Tisza Párt fő kampányígéretének egyik felét. Magyar Péter az új kormány megalakulása után is rendszeresen beszélt a hivatal várható vizsgálatairól, Lázár Jánosnak és Mészáros Lőrincnek is megüzente, hogy az NVVH ügyfelei lesznek, a 444-nek adott interjújában pedig azt mondta, az alacsonyabb szinten lévő emberek nem viszik majd el a balhét Orbán Viktor, Rogán Antal, Szijjártó Péter vagy Kubatov Gábor helyett.
Megvan a három jelölt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére 2026
IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-08-24 10:27:31
Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog
