iustitia.bg –Dunakeszi neve ma már összeforr a rendezettséggel, a virágos utcákkal és a példaértékű zöldfelület-gazdálkodással. A város az elmúlt években számos díjat érdemelt ki a Virágos Magyarország versenyen és más településfejlesztési megmérettetéseken – és idén ismét sikerrel tért haza. Ezúttal az Építési és Közlekedési Minisztérium különdíját nyerte el a város, amely újabb bizonyíték arra, hogy a hosszú távú, következetes önkormányzati munka látványos eredményekkel jár.
A díjat Nyíri Márton környezetvédelmi alpolgármester, Tóth Eszter főkertész és munkatársa, Balás-Szabó Krisztina vehette át. A szakmai zsűri kiemelte Dunakeszi átgondolt tervezését, ökológiai szemléletét, korszerű növényalkalmazási elveit és azt a komplex szemléletet, amely a közparkoktól a virágágyásokon át a szőlőkertig terjed.

A főkertész: „A díjat a teljes zöldfelület-gazdálkodásunkra kaptuk”
A város zöldfelületeinek látványos fejlődése nem véletlen: az elmúlt években olyan szakmai irányítás valósult meg, amely országos szinten is kiemelkedő. Tóth Eszter főkertész különösen fontosnak tartja, hogy a díj nem csupán egy-egy látványos virágágyásnak szól, hanem az egész rendszernek:
„A díjat a teljes zöldfelület-gazdálkodásunkra kaptuk” – hangsúlyozta a dunakeszipost.hu riporterének a főkertész, aki csapatával évek óta következetesen építi a fenntartható, mégis esztétikus zöldfelület-struktúrát.

A város mára olyan sokszínű zöldterület-hálózatot alakított ki, amelyben megtalálhatók a nagy, multifunkcionális parkok, a színpompás virágágyások, esőkertek, extenzív gyepfelületek és még szőlőskert is – ezzel is erősítve Dunakeszi egyedi arculatát.
Polgármesteri dicséret: közös munka, közös siker
Dunakeszi fejlődése nemcsak szakemberek, hanem az egész közösség érdeme. Ezt emelte ki Dióssi Csaba polgármester is, amikor megköszönte mindenkinek az együttműködést:
„Dunakeszi ismét nagyot lépett előre, városunk negyedszer nyert díjat Virágos Magyarország pályázaton… Köszönöm mindenkinek, aki tesz az élhető és szép Dunakesziért!” – írta közösségi oldalán a városvezető.

A polgármester hangsúlyozta: a kertészeti csapat egész éves munkája és a dunakesziek odafigyelése együtt teszik lehetővé, hogy a város évről évre újabb elismeréseket szerezzen. A zsűri idén is kiemelte a település rendezettségét, virágos területeit és átgondolt zöldfejlesztéseit.


Több éves, tudatos önkormányzati fejlesztés áll a siker mögött
A kézzel fogható eredmények mögött hosszú évek következetes munkája áll: Dunakeszi ma már nemcsak versenyeken szerepel kiválóan, hanem lakóinak életminőségét is jelentősen javítja gondosan kialakított zöldfelületeivel. A díj nem csupán egy elismerés: visszaigazolása annak, hogy a városvezetés és a szakmai stáb jó úton jár, és példát mutat a hazai települések számára.
VTSI
Fotó: Dióssi Csaba Facebook-oldala


Dunakeszi újra bizonyította: a tudatos városszépítés meghozza gyümölcsét 2025 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2025-11-24 20:17:12 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


