iustitia.bg 
Zseniális trükköt vetett be a kampányfotók koronázatlan királya, Erdős Norbert. A dél-békési választókerület fideszes parlamenti képviselője novemberben a kampány addigi legjobb képét készítette el, amikor egy kátyús gádorosi utcán pózolt egy „dolgozunk rajta” feliratú táblával. Ezúttal egy olyan leendő játszótér előtt pózolt a táblával, aminek megépítését már 4 éve is bejelentette.
Erdős 2022. május 26-án posztolt először a fejlesztésről. Pusztaföldvár I. Családi napján jelentette be, hogy a település 100 millió forintot nyert egy TOP Plusz-os pályázaton két játszótér és egy konditerem építésére, valamint egy padokkal övezett sétány kialakítására. Erdős a támogatás céljáról és összegéről készített egy táblát, amit a kezében tartott, amikor Sonkolyos Szabolcs pusztaföldvári polgármesterrel fotózkodott.

Szűk négy évvel a bejelentés után Erdős ismét a faluba látogatott, hogy újra bejelentse a projektet. Posztjában ismét leírta, hogy Pusztaföldvár 100 millió forintot nyert el két játszótér és egy sétány megvalósítására. „A beruházást még az előző településvezetés indította el, a jelenlegi önkormányzat pedig kisebb módosításokkal továbbvitte és eljuttatta a megvalósítás küszöbéig.”
Mivel az építkezés még mindig nem indult el, Erdős az ikonikus „dolgozunk rajta” feliratú táblával pózolt az egyik játszótér leendő helyszíne előtt. Négy év alatt csak annyi változott, hogy a képviselő mellett nem Sonkolyos Szabolcs, hanem az őt 2024-ben legyőző Kaczkó Pál pusztaföldvári polgármester állt.

És hogy mikor kezdik el építeni a 2022-ben bejelentett játszótereket? Idézzük Erdőst: „a közbeszerzés lezárása napokon, heteken belül megtörténhet, ezt követően – az időjárás függvényében – elindulhatnak a munkálatok”.
Erdős februárban egyébként egy 140 méteres járdaszakaszt és egy félkész útfelújítási projektet adott át. A politikus választókerületével, a rendszerváltás óta lejtőn lefelé csúszó dél-békési körzettel ebben a cikkben foglalkoztunk hosszabban.
Erdős Norbert bejelentett egy játszótérépítési projektet, amit már 2022-ben is bejelentett 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-03-09 09:22:32 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

