iustitia.bg

Hatalmas meglepetés született hétfőn késő este a snooker-világbajnokságon Sheffieldben. A torna második fordulójában – ahol a legjobb nyolc közé jutásért harcolnak a felek – sporton túli értelemben pikáns összecsapásra került sor az iráni Hossein Vafaei és a világelső Judd Trump között. Trump ugyan nem amerikai, hanem brit, ám a csata az amerikai–iráni háború tükrében már pusztán a snookersztár neve miatt is extrán érdekesnek számított, annyira, hogy a Politico is foglalkozott a fejleményekkel.
A meccs esélyese egyértelműen Trump volt, aki hosszú ideje vezeti a világranglistát, miközben a snookersport első és egyetlen jegyzett iráni játékosának a selejtezőkból kellett a főtáblára küzdenie magát. A 32 éves Vafaei – aki jelenleg épp 32. a ranglistán – sem ismeretlen, első profi tornáját 2022-ben nyerte, és abban az évben már vb-n is szerepelt, ott történetesen Trump intézte el őt az első fordulóban 10-4-re.

Az iráni jó formában érkezett a vb-re, a selejtezőkön meggyőző formában játszott, majd az első fordulóban is nagyot ment, amikor szabályosan kiütötte 10-3-mal a kínai Si Jiahuit, ennek a meccsnek is utóbbi volt a favoritja.
A 13 nyert frame-ig tartó Trump–Vafaei meccsen is tartotta a lépést az iráni, és bár 3 frame-es hátránya is volt 7-10-nél, innen 4 menetet nyer egymás után. 12-12-nél döntő frame jött, amit az iráni tudott behúzni, és óriási szenzációt okozva bejutott a legjobb 8 közé. A kedden kezdődő negyeddöntőben is ellenfele, a jövő nagy ígéretének tartott Wu Yize lesz az esélyesebb. A torna előtt legalábbis biztos, hogy a kínaira fogadott volna mindenki, ám a helyzet azóta változott picit.
Egy iráni megverte Trumpot – de nem azt, hanem egy másikat 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-28 10:44:12 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


