iustitia.bg

Fideszes politikusok, álcivil szervezetek és énekesek is feltűnnek a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatottjai között. A Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma közel 17 milliárd forintot szórt ki a parlamenti választás előtti hónapokban. Az NKA eredetileg titokban akarta tartani a kedvezményezettek listáját, de a választás után két héttel megjelentek az első információk a nyilvánosságban, így a közpénzből működő szervezet végül közzétette az adatokat.
A rejtett kampányfinanszírozás gyanúját felvető, egyre dagadó botrány miatt már lemondott Bús Balázs, az NKA alelnöke, és az NKA Bizottságának több tagja, mint például Baán László és Vidnyánszky Attila. Hankó Balázs kulturális miniszter, az NKA elnöke a botrány kirobbanása után azt mondta, hogy minden szabályszerűen történt, a művészet pedig amúgy is ízlés kérdése. A botrányos folyamatról ebben a cikkben írtunk bővebben, most pedig bemutatunk további érdekes nyertest.
Birkózókultúra
A támogatott szervezetek között rengeteg olyan van, ami kötődik fideszes politikusokhoz. Az egyik leghíresebb a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA), ami 20 millió forintot kapott „közösségépítő programok megvalósítására”.
A csepeli KIMBA Németh Szilárd szerelemprojektje. Az akadémiának vadiúj birkózócsarnokot is építtetett a Fidesz alelnöke, aki reprezentatív célokra is használja az épületet. A csarnokban vendégként megfordult többek között a világ legeredményesebb birkózója, az ötszörös olimpiai bajnok kubai Mijaín López és az orosz sportminiszter is.

Németh terjeszkedését azonban nem mindenki nézte jó szemmel. A Csepeli Birkózó Club például pert indított a KIMBA ellen szerződésszegés miatt. Az 534 millió forintról szóló perben azt is vitatják, Németh hogyan folyathatott át több mint 2 milliárd forint, papíron nem is neki kiutalt állami támogatást a magánalapítványába. A perben április végén Németh is vallomást tett.
A támogatott szervezetek közül több kötődik Király Nórához, akit Csepelen indított képviselőjelöltként a Fidesz.
Németh Szilárd birkózóakadémiája és fideszes parlamenti képviselőjelölt is kapott NKA-támogatást 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-05-05 05:19:15 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


