iustitia.bg –Nyolc agglomerációs város válik központi településsé Budapest körül egy magyar kutatás szerint.
Váctól Diósdig, Szentendrétől Gödöllőig nyolc központ formálódik, a délkeleti rész városiasodása viszont egyelőre elmarad a fővárosi agglomerációban a Budapesti Corvinus Egyetem lapunkhoz eljuttatott tanulmánya szerint. A kutatók szerint a centrumok képződésében az autópályák elérhetősége sokkal fontosabb, mint a vasúti összeköttetések.
A Budapesti Corvinus Egyetem két kutatója, Kocsis János Balázs és Varga Virág a budapesti nagyvárosi térség 203 települését vizsgálta a régióban játszott szerepük alapján, eredményeiket a Journal of Urban Affairs folyóiratban közölték. A szerzők szerint a főváros sajátos városfejlődése miatt a „klasszikus” értelemben vett alközpontok kialakulása a városon belül ugyanis korlátozottan értelmezhető.

Az eredmények alapján az elsődleges központok inkább az agglomeráció északi, északkeleti és nyugati részén sűrűsödnek, míg az északnyugati, a déli és délkeleti zónákban a kutatás kevesebb, átfogó szolgáltatási kínálatot és erős munkaerőpiaci pozíciót felmutató csomópontot talált. Az északnyugati részen a földrajzi adottságok és a nehézkes elérhetőség, illetve a harántirányú kapcsolatok hiánya akadályozza a fejlődést. Ugyanakkor a szerzők a déli övezetben több, de jellemzően kevésbé fejlett – elsősorban logisztikai és ipari – alközpontról számoltak be.
Délnyugat a legerősebb
A kutatók nyolc fő központi várost azonosítottak az agglomerációban: délnyugaton Budaörs, Törökbálint és Diósd hármasát, északon Budakalász és Szentendre párosát, Dunakeszit, valamint Vácot, északkeleten pedig Gödöllőt. Ezeket jellemzően a stabil gazdasági tevékenységek és magasabb szintű szolgáltatások, valamint a tágabb vonzáskörzetet kiszolgáló funkciók emelik ki a környező településekből. A szerzők hat kiegészítő központot is formálódni látnak: Biatorbágyot, Dunaharasztit, Érdet, Monort, Szigetszentmiklóst és Vecsést. Ezeknek több mutatója hasonlít a fő centrumokéhoz, de általában gazdaságilag kevésbé aktívak. Az északnyugati zónában jelentős alközpontok hiánya annak tudható be, hogy ez a rész nehezen megközelíthető, az M0-as körgyűrű ebben a szektorban még nem készült el.
A tanulmány emellett 14 jelentősebb helyi, elsősorban gazdasági-munkaerőpiaci fókuszú központot is felsorol – ilyen például Fót, Dabas és Százhalombatta –, amelyeknek lehetőségük van idővel lakó- és rekreációs központtá válni, valamint kilenc olyan települést is, amelyeket a kutatók potenciális, alacsonyabb szintű központként értékeltek, köztük Pomázt és Ercsit. A szerzők szerint utóbbi településeknek erős a helyi munkaerőpiacuk és kereskedelmük, ahol a közlekedési kapcsolatok javításával és az alapfunkciók erősítésével teremhet esély a feljebb lépésre. 149 településen funkcióhiányok tapasztalhatók, kilenc település pedig kizárólag lakóövezet. Nyolc üdülőtelepülésen van fejlett kulturális, vendéglátóipari és sporttevékenység, de több alapvető központképző funkcióra lenne szükségük, ilyen például Taksony vagy Kisoroszi.
Négy kritérium szükséges a központtá váláshoz
A kutatók a központi szerepek meghatározásához több szempontot vettek figyelembe, köztük a helyi munkalehetőségeket, a kereskedelmi és szolgáltatási környezetet, oktatási és egészségügyi kínálatot, vendéglátást és rekreációt, kulturális és szabadidős programokat, sportfunkciókat, a lakásállomány minőségét, ingatlanárakat, valamint az ingázási mintákat.
A kutatás fő állítása, hogy az alközpontok kialakulásában elsősorban az autópályák közelsége játszik szerepet: ez szignifikáns, több területre kiterjedő kapcsolatban áll a kereskedelemmel, a lakófunkciókkal és a foglalkoztatási helyzettel. A vasúti kapcsolatok ezzel szemben kisebb jelentőségűek, és leginkább a lakófunkciókkal mutatnak gyenge, de kimutatható korrelációt. A „lágy” funkciók – például kultúra, rekreáció, vendéglátás – kevésbé köthetők közvetlenül a közlekedési mutatókhoz, ami részben a főváros elszívó, szifonhatására utalhat. A rossz megközelíthetőség és a vonzáskörzet kis vásárlóerejének „áldozata” a központképződés szemszögéből például az egyébként erős történelmi városi identitással rendelkező Ráckeve.
„A döntéshozók gyakran egy dimenzióban gondolkodnak, a hatékony infrastruktúrában, de a kutatásunk azt mutatja, hogy az bár fontos, de önmagában nem elég. A történelmi adottságok, a helyi közösség és identitás, valamint a társadalmi-gazdasági státusz is nagyban befolyásolja, mely települések tudnak tartósan valódi központtá válni. Ez különösen nyilvánvaló a délnyugati alközpontok esetében, amelyeknek mind a négy kritériumban kedvező adottságaik vannak” – hangsúlyozza Kocsis B. János, a Corvinus docense, a tanulmány vezető szerzője.
Mit hoz a jövő?
A kutatók azt is megjegyzik, hogy a régiós együttműködések nélkül a formálódó központok közös fejlesztését nehezen lehet tervezni, miközben a forrásokért folytatott verseny, az ingázás elterjedtsége és a társadalmi széttagoltság sok helyen gyengíti a hosszabb távú, összehangolt területfejlesztést. Az új központok erősítése kívánatos, hiszen csökkenti az agglomerációs hátrányokat: a dugókat, a dráguló lakhatást, a szennyezés és a bűnözés kockázatát. Az új centrumok azért jöhetnek létre, mert decentralizálódik a gazdaság, fejlődik a technológia és a közlekedés, kiépült az M0-s körgyűrű, egyre több városi funkciót töltenek be az agglomerációs városok, és terjednek a nem hagyományos foglalkoztatási formák.
Fót és Budakeszi kiemelkedőbb alközponttá válhat annak köszönhetően, hogy egyre több felsőfokú végzettségű lakost prognosztizálnak az agglomerációban. Pomáz, Solymár és Pilisvörösvár összekapcsolt alközpontként működhet, ha befejezik az M0-s körgyűrű északnyugati szakaszát, a hév modernizálása pedig Szentendre központi pozícióját erősítheti. Az M5 autópályával párhuzamos Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal fejlesztése a délnyugati szektorban erős alközpontok kialakulásához vezethet. A Budapest déli városkapuján belül javasolt projektek azonban gátolhatják egy komplexebb és robusztusabb déli agglomerációs központ kialakulását.

A Budapesti Corvinus Egyetemről
A Budapesti Corvinus Egyetem Magyarország vezető egyeteme az üzleti, gazdasági és társadalomtudományi képzések területén. A Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány által fenntartott Corvinus középtávú célkitűzése, hogy az említett területeken ne csak országosan, de Közép-Európában is a legjobb felsőoktatási intézménnyé váljon. A Corvinus Egyetemen jelenleg több mint 8 000 hallgató tanul, köztük 2000-en külföldi diákok. Az intézmény világszerte 170 partneregyetemmel ápol szoros kapcsolatot. A Corvinus rendszeresen ér el előkelő helyezést a nemzetközi felsőoktatási rangsorban, 2025-ben elnyerte az Eduniversal 5 pálmás minősítését. A Budapesti Corvinus Egyetem az egyetlen olyan magyarországi egyetem a gazdaságtudományok területén, amely két nemzetközi intézményi akkreditációval rendelkezik (AMBA, AACSB).
Forrás: vaconline.hu
Corvinus-kutatás: Vác jelentős helyi központ az agglomerációban 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2026-01-22 10:20:50 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





