iustitia.bg

„Nehogy azt higgyétek, hogy gyáva módon elsunnyogok” – kezdte videóját Instagramon Tóth Gabi, aki azt írta mellé, hogy egy időre most ez az utolsó videó, nem szeretett volna sehol sem nyilatkozni, inkább itt mondja el érzéseit „az elmúlt időszakról, családról”. Itt feltehetően arra gondolt a Fidesz celebistállójába tartozó énekes, hogy két héttel ezelőtt az általa támogatott párt vereséget szenvedett a választáson, közbe pedig nővére, a szintén énekes Tóth Vera egy másik párt mellett tette le a voksát.

„Láttam, hogy még mindig tovább van görgetve sok sok szál, sok hergelés, amiket nem nagyon tudtam már lelkileg elviselni” – mondta Tóth Gabi, magyarázatot adva arra, hogy miért tűnt el az utóbbi napokban.
„Nagyon megvisel ez az egész. (…) Valahogy abban hittem, hogy ha túl leszünk a választásokon, akkor ez a szeretetország, amiben mindenki hisz, hogy eljön a változás, akkor majd összekovácsolódunk, lecsendesednek a kedélyek. És tulajdonképpen mindenki megkapta, amire vágyott, és végre elindulhatunk az életen, úgy, hogy mindenki visszatalál a másikhoz. Sajnos nem így lett, egyelőre úgy tűnik, hogy ezt az egész közösséget még a gyűlölet tartja össze, és hiszem, bízom benne, hogy ez változni fog. De arra álomban nem gondoltam volna, hogy koncolások, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni, és továbbra is rólam is legerősebb hangaztossággal próbálnak uszítani ellenem”
– fejtette ki gondolatait az énekes, majd hozzátette: „Tökre vállalom a saját felelősségemet a dolgokba’, a hibáimat, de azért olyan érzésem van, mintha az ország összes hibáját én követtem volna el.”
„Énekesnő vagyok, 18 évig ennek az országnak az ünnepelt énekesnője voltam” – mondta Tóth Gabi, aki nem fogja abbahagyni a zenélést, de most egy „picit elcsendesedik”, mert mint mondta: „Új alapokra kell helyeznem az életemet.”
„Vannak akiktől a választások óta kaptam felajánlásokat munkahelyekre, meg visszaváltós üvegeket, meg menjek a Lidlbe dolgozni, meg takarítói állást, és hogy ne higgyétek, hogy ezzel engem megbántotok, mert ha nekem nem is úgy alakult az életem, hogy el kellett mennem átlagos életben élni és dolgozni, de ha úgy alakulna az életem, akkor ez nekem nem lenne büdös” – mondta szóról szóra Tóth Gabi, aki hozzátette, nagyon tiszteli „az átlag, dolgozó embereket”, illetve hogy „sokszor könnyebb ám az átlagos élet, mint ez a sztárélet, még hogy ha anyagilag nem is az a színvonal”.
Videója végén a nővérét is érintő helyzetről is beszélt.
„Körülbelül négy-öt éve vállaltam föl azt, hogy én miben hiszek. Továbbra is ebben hiszek és ebben is fogok, és nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél tobbet ér. Nem tudnám elárulni az az értékrendet, amit teljes szívből és meggyőződésből gondolok, se pénzért se semmiért. (…) Az, hogy a testvérem milyen nyilatkozatokat tesz, ha valaki belelát az életembe, hogy az utóbbi években milyen magánjellegű, anyagi jellegű nehézségekkel kellett szembenéznem, akkor az ő. (…) A szüleimet nagyon sajnálom emiatt, mert mi nem tudtunk arról, hogy a Vera egyszercsak ilyen hangos, most már kormánypárti aktivistává válik, mivel hogy ő mindig azt mondta, hogy soha nem fog politizálni”
– mondta Tóth Gabi, aki öt évvel ezelőtt fejtett ki magától is valami hasonlót, amikor a felvetésre, hogy „a rendszer kegyeltje lett”, azt felelte: „Ezzel nem tudok mit kezdeni, én énekesnő vagyok. Mi közöm nekem a politikához?”
„Miért kell engem ebbe belekeverni, és a hátamon magából hőst csinálni?” – tette fel a kérdést Tóth Gabi, utalva a nővérére, majd videóját azzal fejezte be:
„Ne bántsatok!”
Tóth Gabi: Új alapokra kell helyeznem az életemet 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-26 19:35:07 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





