iustitia.bg

Lemondták a londoni Wireless zenei fesztivált, miután az antiszemita kijelentései miatt kitiltották az Egyesült Királyságból a korábban Kanye Westként ismert Ye-t – írja a Guardian.
A rapper júliusban a fesztivál mindhárom napján fellépett volna, de a brit hatóságok visszavonták az utazási engedélyét, arra hivatkozva, hogy jelenléte nem szolgálná a közérdeket. A szervezők közölték, hogy a fesztivált nem tartják meg, és minden jegyet visszatérítenek. Hangsúlyozták, hogy a fellépő kiválasztása előtt egyeztettek az érintett szereplőkkel, és akkor nem merültek fel aggályok, ugyanakkor elítélik az antiszemitizmust, és elismerik annak súlyos következményeit.

Ye az elmúlt években széles körű kritikát kapott rengeteg megnyilvánulása, köztük az antiszemita kijelentései miatt, amikért egy ponton bocsánatot kért, amit aztán visszavont, kiadott egy Adolf Hitlert dicsérő számot, hogy aztán idén januárban megint bocsánatot kérjen. Jelezte azt is, hogy párbeszédet kezdeményezne a brit zsidó közösséggel.
„Hálás lennék a lehetőségért, hogy személyesen találkozhassak az Egyesült Királyság zsidó közösségének tagjaival, és meghallgathassam őket. Tudom, hogy a szavak nem elegendők – a változást a tetteimmel kell bizonyítanom. Ha nyitottak rá, itt vagyok. Szeretettel”
– írta, de a döntéshozók ezt nem tartották elegendőnek. A kitiltást a zsidó közösség képviselői üdvözölték, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az ügyet korábban is lehetett volna kezelni.
Kanye West kitiltása miatt törölték az egész Wireless fesztivált 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-08 06:30:38 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





