
iustitia.bg

Pálinkás százados csádi misszióval kapcsolatos kitálalása óta ugyan a kormány lépten-nyomon hangoztatja, hogy nincs is csádi misszió, lásd Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-posztját, ezt egészen sokáig másként gondolták. Annyira másként, hogy a 444 birtokába jutott dokumentum szerint 2025 novemberében a Honvédelmi Minisztérium elkészített egy előterjesztést a kormány részére a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról, amelyben a 2026-os évre hozzávetőlegesen négymilliárd forintos személyi jellegű és pénzügyi dologi kiadással, 21,8 milliárdos logisztikai kiadással, és 1.1 milliárdos nemzetbiztonsági költségekkel számoltak.

De hogy jutottunk idáig?
A kormány elmondása szerint a misszió elindítására 2023. szeptember 19-én kelt levelében a csádi elnök kérte fel Magyarországot. Ezt a levelet persze nem mutogatták, a parlament honvédelmi bizottságában például a képviselők kérésére sem prezentálták. Jó hír a kétkedőknek, hogy a sosem látott meghívólevél létezik, birtokunkba került annak eredeti változata, annak fordítása pedig az előterjesztés korrektúrájában még megtalálható, de a végleges verzióba nem került be.
Rengeteg megválaszolatlan kérdés, konteó, pletyka keringett arról az elmúlt két és fél évben, hogyan jött a szürreális, egyben a magyar honvédségi szerepvállalás hagyományaitól végtelenül távol álló csádi misszió ötlete. Erről mi is több cikkben írtunk, például itt, itt és itt. Azt lehetett tudni, hogy már a hivatalos döntés előtt adott 817 millió forintot a kormány a Hungary Helps csádi irodájának megnyitására (a szerződések viszont a bíróság ítélete szerint nem ismerhetők meg), és azt is lehetett tudni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök fia hol zöld fedorakalapban, hol maszkban, hol oszlopok mögött bujkálva részt vett a művelet előkészítésében.
Bár a kormány szerint szó sincs csádi misszióról, tavaly novemberben még több mint 27 milliárdos költséggel számolt a Honvédelmi Minisztérium csak 2026-ra 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-08 18:31:10 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog




