iustitia.bg

A Központi Statisztikai Hivatal szerda reggeli közlése szerint a kiskereskedelmi forgalom februárban 3,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, aminél nagyobb bővülésre legutóbb 2025 áprilisában volt példa. Januárhoz képest viszont csak szerényebben, 0,4 százalékkal nőtt a forgalom.
Ez utóbbi egyébként forintosítva mégis jelentősebb összeget jelent, hiszen a KSH szerint februárban 1484 milliárd forintot hagytunk a boltokban, ami napi szinten 53 milliárd forintot jelent, míg januárban ennél közel 5 milliárddal kevesebbért vásároltunk naponta.
A kiskereskedelem 3,8 százalékos bővüléséhez minden bolttípus hozzá tudott járulni, viszont ezen belül is leginkább a töltőállomások forgalma húzta leginkább az ágazatot. Az üzemanyagok forgalma éves szinten ugyanis 6,4 százalékkal növekedett, aminél nagyobb bővülésre legutóbb 2022 novemberében volt példa.
Az élelmiszerüzletek forgalma 2,2 százalékkal növekedett februárban, ezen belül az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítése 4,1 százalékkal növekedett, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké viszont 4,3 százalékkal csökkent.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalma 5 százalékkal nőtt februárban, amin belül legjobban használtcikk-üzletek forgalma nőtt, 9,6 százalékkal.
Mindezzel februárban az ágazat teljesítménye a 2021-es év havi átlagát 4,9 százalékkal haladta meg, aminél jobbra legutóbb 2022 júniusában volt példa (5,1 százalék).
Ugyanakkor a 2026-os év egyelőre rosszabbul indul a kiskereskedelem számára, mint a 2025-ös, hiszen akkor az első két hónapban 4 százalékos forgalombővülés jött össze szemben a mostani 3,6 százalékkal.
Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője szerint a pozitív folyamatok kitarthatnak a jövőben is. Szerinte ugyanis a „költségvetési jóléti kiadások további emelkedésével, illetve a várhatóan továbbra is pozitív reálbérváltozással párhuzamosan az idei évben a boltok forgalma fokozatosan tovább emelkedhet. Támogathatja a költéseket az év elején tapasztalt infláció-lassulás is”. Ezért úgy véli, hogy összességében továbbra is a háztartások fogyasztásbővülése marad a GDP-növekedés legfontosabb támasza az idei évben is
Három éve nem látott növekedést hozott a február a benzinkutakon 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-08 08:56:06 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog





