
iustitia.bg

A Tisza-kormány leendő egészségügyi minisztere, Hegedűs Zsolt kötelességének érzi, hogy Semmelweis hazájában, Magyarországon is fellépjenek a kórházi fertőzések ellen. Péntek délutáni Facebook-posztjában ezért bejelentette: megalapítanák a Semmelweis-rendet, amely egyfajta „tisztaságkommandóként” felügyelné, hogy a kórtermekben, mosdókban és vizesblokkokban rend és tisztaság legyen, a betegek számára pedig mindig rendelkezésre álljon szappan, kéztörlő és vécépapír.
Ez éles kontrasztban a leköszönő Fidesz-kormány eddigi hozzáállásával. Takács Péter, volt egészségügyért felelős államtitkár egy tavaly szeptemberi interjúban matematikai képtelenségnek nevezte, hogy minden kórházi mosdóban folyamatosan legyen vécépapír. Ezt később a kormány (a Lex gurigának csúfolt) rendelettel igyekezett kezelni, amely előírta, hogy a kórházakban biztosítani kell a vécépapírt. A Belügyminisztérium pedig hosszú ideig tagadta, hogy rendszerszintű probléma lenne a kórházi fertőzésekkel, miközben belső dokumentumok szerint tisztában voltak a helyzet súlyosságával. (A témáról a Direkt36 Mossunk kezeinket – az eltitkolt kórházi fertőzések nyomában címmel készített tényfeltáró dokumentumfilmet.)
Hegedűs most az egészségügyi dolgozókhoz fordul, hogy a saját munkahelyükön legyenek a betegbiztonság őrei. A Semmelweis-rendhez szakdolgozók, ápolók, főnővérek, orvosok, vezetők, menedzserek, infekciókontroll-szakemberek, betegbiztonsági felelősök, gyógyszerészek, labor- és diagnosztikai dolgozók, gyógytornászok, asszisztensek, valamint a takarításért, üzemeltetésért, beszerzésért és logisztikáért felelős munkatársak is csatlakozhatnak, sőt egészségügyi hallgatók és oktatók is.
A kezdeményezésből a betegoldalt sem zárnák ki: betegjogi képviselők, civil szervezetek tagjai, valamint betegek és hozzátartozók is részt vehetnek benne, akik képzés után „betegbiztonsági nagykövetként” segíthetik a szemléletformálást.
Ahogy írja, ezeknek a résztvevőknek joguk lesz korrekt visszajelzést adni bárkinek – beosztástól függetlenül, akár a feletteseiknek is –, és ezért nem érheti őket retorzió. Közvetlenül jelezhetik az intézmény vezetésének, ha egy osztályon nincs kézfertőtlenítő, szappan, kéztörlő vagy vécépapír, illetve ha a mosdók, fürdők és kórtermek állapota nem méltó sem a betegekhez, sem a dolgozókhoz.
„Lex guriga" után jön a Semmelweis-rend: az ő dolguk lesz, hogy mindig legyen WC-papír és szappan a kórházakban 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-05-01 15:53:10 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog




