
iustitia.bg 
Budapest baloldali vezetése csődbe vitte a nemzet fővárosát, a leggazdagabb magyar települést, és nem kétséges, az országot is csődbe vinnék, ha rájuk lenne bízva – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedd este pártja budapesti jelöltállító gyűlésén. A kormányfő összegzése szerint az elmúlt 15 évben Budapesten ők építettek, az ellenfeleik pedig akadályozták őket.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy miközben a Fidesz vidéki támogatottságát még a párt ellenfelei is elismerik, a Fidesz és a főváros kapcsolatáról úgy szoktak beszélni, mint aminek jelentősége elmarad a párt vidéki támogatottságától. Ezzel szemben a helyzet az, hogy a budapesti a Fideszen belül a legnagyobb közösség, itt van a legtöbb, sok száz Fidesz-tag.
Nincs Fidesz-kormányzás, nincs Fidesz–KDNP-s parlamenti többség és végképp nincs kétharmad erős budapesti Fidesz nélkül – jelentette ki. Úgy fogalmazott: ha nem tudtak volna szót érteni a budapestiekkel, akkor nem nyerték volna meg kétszer a főpolgármester-választást és számos kerületi polgármesteri csatát. „Ez fantasztikus teljesítmény, semmi okunk, hogy ezt alábecsüljük”, vagy hogy úgy tekintsünk Budapestre, „mint egy olyan városra, amelyről lemondhatunk” – mondta Orbán Viktor.
Az elmúlt időszak budapesti fejlesztéseiről szólva kiemelte: az elmúlt 15 évben a kormány 3 ezer milliárd forintból fejlesztette a fővárost. Parkok, sportcsarnokok, iskolák, rendelők, kórházak újultak meg a magyar kormány munkájának köszönhetően. „Rendeztünk több vizes világbajnokságot, volt atlétikai vb, BL-nyolcaddöntő, és nemsokára lesz döntő is.” Megújult a Városliget, a Kossuth tér, újjáépítés alatt áll a budai Vár – sorolta a kormányfő.
Emlékeztetett: a „baloldali mutyizások után” a Fidesz-kormány befejezte Budapest helyett a 4-es metrót, és részt vállalt a 3-as metró felújításában. „Európa egyik legjobb tömegközlekedési rendszerét alakítottuk ki Budapesten” – értékelt, sajnálatát fejezve ki, hogy a mostani városvezetés nem tud élni a lehetőséggel.

A helyzet úgy áll, hogy az elmúlt 15 évben „mi építettünk, az ellenfeleink pedig akadályoztak, mi alkottunk, ők tiltakoztak” – összegzett Orbán Viktor, példaként említve a Városligetet.
Megemlítette, hogy Budapesten az úgynevezett nominális GDP egy főre jutó mértéke, ami 2010-ben 29 ezer dollár volt, 2024-re 53 ezer dollárra nőtt. Budapesten 2024-ben az egy főre jutó nemzeti össztermék az EU-átlag 102 százaléka volt, miközben Franciaországban csak 100, Olaszországban 95, Spanyolországban 92 százalék.
Budapest a „legékesebb példája annak, hogy velünk, vagyis a Fidesz-kormánnyal még azok is jól járnak, akik nem ránk szavaznak” – fogalmazott a miniszterelnök.
Kitért arra is: Budapest Európa egyik legbiztonságosabb városa, ugyanis itt nincs iszlám radikalizmus. Kiemelte, a zsidó családok és közösségek Budapesten vannak a legnagyobb biztonságban egész Európában.
Elmondta, nagy csalódás, ami ma Budapesten a városvezetés alatt történik, ugyanis hiába minden kormányzati támogatás és fejlesztés, Budapest ma egy bajoktól gyötört, bajból bajba botladozó fővárossá vált. Nem ilyet érdemelnek a magyarok – hangsúlyozta.
Orbán Viktor azt mondta, példátlan a mostani városvezetés azon teljesítménye, hogy még a leggazdagabb magyar települést is képesek voltak csődbe vinni. Hozzátette: „ne legyen kétségünk, az országot is csődbe vinnék, ha rájuk lenne bízva”.
Az iparűzési adóval kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy a kormányzati intézkedések következtében közel duplájára nőtt az ebből származó bevétel az elmúlt években. A fővárosban keletkezik a helyi iparűzési adóbevételek több mint 40 százaléka, miközben az ország lakosságának mintegy 17 százaléka lakik itt – részletezte.
De mindig marad pénz a végelszámolás alatt álló önkormányzati cégeknél szabálytalanul kiosztott jutalmakra, aztán jön a kuncsorgás, siránkozás, hogy segítség nélkül leáll a tömegközlekedés, nem viszik el a szemetet, nem lesz közvilágítás – tette hozzá, megjegyezve, miközben a városban baj baj hátán van, egy ukrán zászlónak és egy Pride-zászlónak mindig akad azért hely a városházán.
A Fidesz elnöke közölte, az is kiderült, milyen az, amikor a Tisza Párt része a baloldali kormányzásnak: a párt asszisztált a város csődjéhez, és közben Brüsszelben megszavazta a migrációs paktum felgyorsítását.
„Baloldali kormányzás esetén a Tisza kormányzati részvétele azt jelentené, hogy Budapest utcáin újra megjelennének a migránsok” – mondta.
A kormányfő kitért arra, hogy Brüsszelben a velük szemben álló politikai pártok megszavazták azt az európai uniós költségvetési javaslatot is, amelynek értelmében folytatni kell a háborút és növelni kell az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatásokat. Emlékeztetett arra, hogy az ukrán kormány benyújtott egy újabb 800 milliárd eurós pénzügyi igényt.
Orbán Viktor felidézte, hogy a 2022-es parlamenti választáson 390 ezer ember szavazott a Fidesz–KDNP-re Budapesten, és még a legutóbbi európai parlamenti választáson is ők voltak a legerősebb párt.
Azt mondta, az elmúlt években a Fidesz fővárosi szervezete megújult, és méltatta Szentkirályi Alexandra fővárosi Fidesz-elnök munkáját.
„Van esélyünk arra, hogy nemcsak vidéken, hanem Budapesten is győzzünk” – fogalmazott Orbán Viktor. Kijelentette, egyetlen utcát, teret, bérházat sem fognak átengedni, mindenkit el fognak érni a kampány során, és mindenkit meg fognak győzni, akit lehet.
A Fidesz elnöke úgy értékelt: jelöltjeik erősek, rátermettek, és értik a dolgukat.
Orbán Viktor azt mondta, a budapestiek számíthatnak rájuk, azt teszik, amit ígértek: nem lesz adóemelés, nem küldik a magyarok pénzét Ukrajnába és nem viszik el a gyerekeket idegen országba katonának. (MTI)
Merész vízió Orbán Viktortól: „Van esélyünk arra, hogy nemcsak vidéken, hanem Budapesten is győzzünk” 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2026-01-06 20:13:15 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog




