iustitia.bg

A volt miniszterelnök a második fideszes, aki szombaton néhány órán belül aggódni kezdett azért, hogy Magyarország sodródik bele az önkényuralomba. Délután Gulyás Gergely frakcióvezető írt arról, hogy a nem sokkal korábban Magyar Péter által benyújtott alaptörvény-módosítás az alkotmányos demokrácia és a jogállam vége, az önkényuralom kezdete Magyarországon.
Majd este Orbán érezte úgy, hogy meg kell szólalnia, miután Magyar Péter hevesen nekiment Áder Jánosnak (felhasználva ehhez többek között, forrásmegjelölés nélkül, a Kutyapárt kalandos történetű drónvideóját). Háromsoros posztban állt ki volt államfő, korábban volt párttársa mellett, mondván: Áder a jogállamiság mellé állt „higgadtan, észérvekkel”, amire a tiszás válasz „agresszió, fenyegetőzés, megfélemlítés. Egyenes út az önkényuralom felé”, a posztját egy #stopönkény hastaggel zárva.
Orbán azonban a 20:47-kor élesített bejegyzéssel csak a harmadik helyen futott be a vezető fideszes politikusok Áder-féltő versenyében. Lázár János már negyed nyolckor arról posztolt, hogy Magyar Péter „politikai véleményre fenyegetéssel reagál, nem válasszal, vagy ne adj’ isten: érvekkel”, és hogy a fideszesek dolga viszont, hogy kiálljanak az igazukért és egymásért; igaz, ő még nem hashtagelt stopönkényt. Gulyás Gergely 20:35-kor már igen, igaz, ő cserében nagyon rövid szöveggel tudta le a feladatát.
Az eset előzménye: Magyar Péter közpénz-kilapátolással vádolta meg Ádert, aki erre bocsánatkérést vagy a bizonyítékok közzétételét követelte a miniszterelnöktől, mire az megmutatta a volt elnök villájáról készült videófelvételt. Amit, hogy tökéletes legyen a történet, ellopott a Kutyapárttól.
Orbán Viktor előtt is felsejlett az önkényuralom felé vezető út 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-07-04 20:18:41 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog




