
iustitia.bg


Nem sokkal azután, hogy Izrael 2024 szeptemberében több ezer, a Hezbollah tagjai által használt csipogót robbantott fel egy halálos áldozatokkal járó akció során, Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormánya felajánlotta a segítségét Iránnak, a Hezbollah fő támogatójának. A Hezbollahot az Egyesült Államok terrorszervezetnek tekinti.
Ezzel a bekezdéssel indul a Washington Post friss cikke. Az amerikai lap egy „nyugati titkosszolgálattól” megszerzett egy olyan leiratot, amit a magyar hatóságok készítettek Szijjártó Péter külügyminiszter és iráni kollégája, Abbász Aragcsi 2024. szeptember 30-án folytatott telefonbeszélgetéséről.
Eszerint Szijjártó így fogalmazott:
„A titkosszolgálatunk már felvette a kapcsolatot az Önök titkosszolgálatával, és meg fogunk osztani Önökkel minden olyan információt, amit a vizsgálatunk során begyűjtöttünk.”
Majd azt is hozzátette, hogy
„Minden szóbajöhető dokumentumot megosztunk a szolgálataikkal.”
Magyarország akkoriban azért került egyáltalán képbe a közvetlenül Izraelt, Libanont és Iránt érintő ügyben, mert annak a tajvani cégnek a képviselője, amelyiknek a márkajelzése a csipogókon szerepelt, azt nyilatkozta, hogy a készülékeket licencszerződés alapján igazából Magyarországon gyártották. Szijjártó azt sulykolta a beszélgetés során, hogy Magyarországnak valójában semmi köze sem volt a 12 halálos áldozattal és 2800 sérüléssel járó akcióhoz, és hogy a készülékeket igazából nem nálunk gyártották.
„De ez a hívás és Szijjártó látszólagos hajlandósága arra, hogy Irán külügyminiszterének kedvében járjon, kényelmetlen kérdéseket vet fel az Orbán-kormány Iránnal való kapcsolatáról, egy olyan időszakban, amikor a Trump-kormány konfliktusban áll Teheránnal, miközben a Fehér Ház támogatja Orbán újraválasztási kampányát a nagy tétre menő választáson”
– fogalmaz az amerikai lap.
Szijjártó Péter rövid videóban reagált a cikkre, hitelesnek ismerve el a lehallgatott beszélgetés leiratát. A miniszter szerint a Hezbollah a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete, és a magyarok szerepének tisztázásával terroveszélyt tudott elhárítani.
Szijjártó minden segítséget felajánlott Iránnak egy újabb, a Washington Postban publikált lehallgatási jegyzőkönyv szerint 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-08 17:18:34 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog




